Röviden

MTI
2006. 06. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meghívás Észak-Koreából
Phenjan. Az észak-koreai külügyminisztérium jelezte tegnap, hogy Phenjan kész meghívni az észak-koreai atomprogramról tartott hatoldalú tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetőjét, Christopher Hill külügyi államtitkárt, ha Washington bizonyítékát adja annak, hogy őszintén akarja az ügyben megkötött múlt szeptemberi egyezség megvalósulását. Ennek lényege, hogy Phenjan lemond atomprogramjáról, ha cserébe garanciákat kap arra nézve, hogy az Egyesült Államok nem indít ellene katonai támadást, illetve ha segélyeket kap a fejlett országoktól. (MTI)

Merényletterv Erdogan ellen
Ankara. Recep Tayyip Erdogan kormányfő elleni merénylettervet leplezett le a török rendőrség. A Hürriyet és a Sabah című, nagy példányszámú török napilapok csütörtöki beszámolói szerint a hatóságok a nyomozás során kilenc személyt, köztük három katonát tartóztattak le, egy Ankara külvárosában lévő lakásban kézigránátokat, plasztik robbanóanyagot, házilag készült robbanószerkezeteket és egy automata pisztolyt foglaltak le. (MTI)

Befagyasztott segély
Washington. Befagyasztott az Egyesült Államok egy Szerbiának szánt hétmillió dolláros segélyt, hogy nagyobb erőfeszítésekre kényszerítse Belgrádot a háborús bűnökkel vádolt személyek felkutatása érdekében. A kormányzati segély befagyasztását az amerikai külügyminisztérium szóvivője jelentette be szerdán Washingtonban. A kormányzati segély befagyasztása ellenére az Egyesült Államok humanitárius segélyt továbbra is nyújt majd Szerbiának, és támogatja a balkáni ország demokratizálódását szolgáló programokat is. (MTI)

Németh bírál
Kolozsvár. Az új magyar kormány programjából hiányzik a kellő szándék, hogy egyetértés alakuljon ki a közös nemzetpolitikában – fejtette ki Németh Zsolt Kolozsváron. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Tusnádfürdőn július 18. és 23. között sorra kerülő XVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői által rendezett sajtótájékoztatón vett részt. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.