Az LÜ nem támadja a tévészerzodéseket
Nem tesz további lépéseket a Legfobb Ügyészség (LÜ) az RTL Klubbal és a TV2-vel kötött szerzodések kifogásolt meghosszabbítása ügyében. Közleményében a testület úgy fogalmaz, hogy erre nincs jogi lehetoség, ugyanakkor fenntartja korábbi álláspontját, miszerint az ügyben mulasztásos törvénysértések történtek. A Legfobb Ügyészség korábban azt kifogásolta, hogy a médiatörvény szerint a két kereskedelmi csatorna musorainak meghosszabbítását a médiahatóság legkorábban csak 2007-ben engedélyezhette volna. Az ORTT ugyanakkor jóval hamarabb, már 2005 júliusában meghosszabbította a két kereskedelmi csatorna muködését. (MN)
Tárki: Vezetnek a szocialisták
A Századvég és a Tárki Rt. közös választáskutatási programja keretében a felnott lakosság körében végzett kutatás eredményei szerint nem változott lényegében az áprilisban mérthez képest a májusi pártpreferencia: az MSZP továbbra is megorizte vezeto pozícióját a Fidesszel szemben. A májusi felmérés szerint a szocialista párt támogatottsága a felnott lakosságon és a pártot választókon belül, valamint a biztos szavazó pártválasztók körében is mintegy 10 százalékponttal magasabb, mint a nagyobbik ellenzéki párt támogatottsága. A felmérés szerint a teljes lakosság körében a két nagy párton kívül semelyik párt sem érné el a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt. (MTI)
A focivébé mint SZDSZ-es csali
A Liberálisok Háza holnap kora este nyit ki újból, és az oszi önkormányzati választás napjáig muködik majd a budapesti Városháza parkban – mondta Horn Gábor ügyvivo. A következo egy hónapban a programot a futball-világbajnokság uralja majd. Arra az újságírói felvetésre, hogy a MIÉP is ezen a téren szeretett volna egy Magyar sátrat felállítani, közölte: „Azt gondolom, hogy nagyon sok szép tér van Budapesten, tehát elvileg akár máshol is meg lehet ezt valósítani, de ha kell, megférünk egymás mellett.” (MTI)
Rubint Rékával gyúr rá az egészséges életmódra a Női Digitális Polgári Kör















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!