Érzelmes jelenetekben bővelkedett a távozó és a frissen kinevezett külügyminiszter tegnapi közös sajtótájékoztatója. Először Somogyi Ferenc mondott köszönetet mindenkinek, aki segítette munkáját, és megosztotta hallgatóságával, hogy neki mindig is fontos volt a külpolitika. Elárulta továbbá, jóllehet most távozik a Külügyminisztérium éléről, mégis Budapesten marad, az új miniszter mindenben számíthat rá. A közös teendők öszszehangolására kiváló alkalmat nyújt Göncz Kinga első hivatalos útja – amely egyébként Luxemburgba vezet –, ahová a távozó külügyminiszter is elkíséri, így szakmai kérdésekről is szó eshet közöttük. A távozó külügyminiszter röviden utalt leváltásának körülményeire is. Elmondása szerint Gyurcsány Ferenc biztosította őt arról, hogy a személycsere nem a teljesítményének szóló kritika, sőt a továbbiakban is aktív szerepet szán neki.
Újságírói kérdésre válaszolva Somogyi Ferenc leszögezte, úgy érzi, nem volt elég rámenős és aktív a magyar külpolitika sikereinek megjelenítésében. – Visszahúzódónak születtem, akár a szüleimre is foghatnám a dolgot – tette hozzá. Mint mondta, fájlalja, hogy két cseperedő gyermeke a mai történésekre visszatekintve akár azt is gondolhatja majd, édesapjuk tehetetlen, cselekvésképtelen külügyminiszter volt. Ezt követően a sajtó felelősségéről szólt, szóvá tette, hogy – legalábbis szerinte – nem olvashattunk szalagcímeket olyan kiemelkedő diplomáciai eseményekről, mint Gyurcsány Ferenc washingtoni útja vagy a Putyin-látogatás.
Ezután az új külügyminiszter szólt a sajtó képviselőihez. – Nagy megtiszteltetés Somogyi Ferenctől átvenni a minisztérium vezetését – szögezte le Göncz Kinga, és hozzátette, elődje segítségét kéri munkájában. A sajtó segítségét is kérte, mint mondta, közös feladat az unióval kapcsolatos információk eljuttatása az emberekhez. Újságírói kérdésre válaszolva a Magyar Állandó Értekezletről (Máért) is szót ejtett. Mint mondta, újra kell gondolni a kapcsolatok struktúráját, de ez nem jelenti a Máért megszüntetését.
Karácsonyi köszöntőben jelentette be az új kormányzati támogatásokat Vitályos Eszter + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!