Szabályok nélkül

2006. 06. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A demokrácia ünnepi pillanatai közé tartozik egy új kormány bemutatása. Az eskütételhez vagy a parlament választás utáni alakuló üléséhez hasonlóan olyan esemény, melyhez méltóság társul, s melyről akkor is bizonyos tisztelettel illik szólni, ha a politikai főhatalom gyakorlására felhatalmazást szerző erők vélhetőleg továbbra sem a cikkíró által helyesnek gondolt irányba kormányozzák az országot. Csakhogy éppen e ceremónia levezénylője tett meg mindent azért, hogy ne lehessen pátoszszal tekinteni a tegnapi eseményre. Az ügyvezető és leendő miniszterelnök ugyanis – miként a hatalom megragadásakor – a most éppen választások nyomán létrejövő kormányának programját, szerkezetét és összetételét egy olyan folyamat végén határozta meg, melyben minden demokratikus szokást és íratlan szabályt félretolt. A piacgazdaságot megcsúfoló versenyelőnyét gátlástalanul, a törvényeket rugalmasan kezelve kihasználó vadkapitalista üzletembert módszerei a politikába is követték.

Még a kormány bemutatása előtt megérkezett a beismerés: a szocialisták nem tartják be választási ígéreteik jelentős részét, azaz nem annak a programnak a megvalósításához kezdenek hozzá, amelynek képviseletével megbízta őket a választók relatív többsége. A kampányban mindig el-elhangzanak irreális kijelentések, a melldöngetve képviselt terveket a koalíciós kényszer és a való világgal történő szembesülés rendre átírja egy kicsit, de ilyesfajta átverésre még nem volt példa. A mostani kampányban az MSZP az újabb kori magyar demokrácia legerkölcstelenebb mondataként idézte azt a fideszes politikusnak tulajdonított kijelentést, miszerint más a választási, és más a kormányprogram. A baloldal nem is oly régi mércéje szerint tehát a második Gyurcsány-kabinet a legerkölcstelenebb magyar kormány lesz. Amely nemcsak szóban tett vagy kongresszusi papírra vetett ígéreteit szegi meg, hanem – ha igaz a hír – a parlamenttel elfogadtatott, majd közpénzen népszerűsített törvénycsomagját is kihajítja az ablakon (ötéves adóprogram). Furcsa, hogy az Országgyűlés tekintélyéért máskor annyira aggódókat ez cseppet sem zavarja. (Ha a Fidesz választási vereségéről nyílt vitát folytató polgári sajtó mellett létezne értékelkötelezett, kritikai, demokratikus baloldali nyilvánosság, akkor annak fórumai ezen árulás morális kínjának hangjaitól, a kormánypártok közössége számára is titkos programalkotás miatti fölháborodástól visszhangoznának.)

Ezek, illetve a héten ismertetett „átlátható”, a szakmai kontrollt kiiktató kormányzati struktúra megismerése után különösen nehéz az elvárható komolysággal beszélni a miniszteri listáról. Göncz Kinga mint külügyminiszter? Veres János mint az „egyensúly embere”? Lamperth Mónika mint az „államreform egyik legizgalmasabb feladatának” felelőse? A baloldal vezére bátran számolhatott a hiúsággal: a szocialista párt meghatározó emberei boldogan osztoznak vele a kormányzás felelősségében még úgy is, hogy kiürített minisztériumaik élén bajosan tudnak majd önálló szakpolitikát képviselve maradandót alkotni. A tűzhöz jóval közelebb lesznek a különféle új kormányzati intézmények és a Szilvásy György irányította kancellária vezetői, mint mondjuk a kormányfő politikai helyettesének becézett Kiss Péter leendő szociális és munkaügyi miniszter.

A kívülről zűrzavarosnak tetsző kormányzati átalakítás egyetlen világosan látható vezérmotívuma a totális miniszterelnöki hatalom megteremtése. Ez önmagában nem lenne baj, ám most a normaszegés világbajnoka áll a kormányrúdnál. 1990 óta nem volt akkora szükség erős, elszánt és kormányképes demokratikus ellenzékre a parlamentben, mint most.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.