Szaftos ügy

2006. 06. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy ötletes miskolci ember egy ideje a városhoz közeli tóba engedi a szennyet a derítőjéből. Jó ötlet. Ennek eredményeként a júniusi esőzésekkor csaknem háromezer ember betegedett meg a városban, merthogy a trutymó a nagy esőzések révén Miskolc ivóvízhálózatába került. Mint a Magyar Nemzet munkatársa a helyszínen kiderítette, a tizenöt part menti ingatlannak van szennyvíztározó emésztőgödre, de ez a leleményes ember úgy döntött, hogy ő közvetlenül a tóba engedi a szennyvizet, ez neki egyszerűbb, plusz így meg lehet spórolni a szippantós kocsit. Ráadásul a szóban forgó előember maga dicsekedett el a magánvezeték kiépítésével, sőt ezt javasolta környezetének is. Legutóbbi adatok szerint 2872 a megbetegedett emberek száma, a helyi kórházakban már szinte a folyosón fekszenek a fertőzöttek. Tegnapelőtt például huszonnégy óra alatt több mint háromszáz új beteget szállítottak a kórházakba, szerencsétlen mentőknek lógott a nyelvük. Nem lennék meglepve, ha a miskolci lakosság kemény magja úgy pofozná föl ezt a találékony embert, hogy az belezuhanna a maga rötyijébe.
Ilyen világot élünk, kedveseim. Fütyülni a másikra, tojni a törvényekre, akinek meg ez nem tetszik, tehet egy szívességet. Működő kapitalizmusban élünk. Humanizmus, reneszánsz, tolerancia? Mindjárt kacagni kezdek. Kíváncsi leszek, hogy a független magyar bíróság miképpen ítélkezik majd, megrovásban részesíti-e a trutymós embert, vagy példaértékűen ülepen billenti. Gátlástalan világban élünk, a derítős ember nem egyedi, csapatostul jönnek a mocskok, valószínűleg a fényre. És ez sajnos az ország fényképe. Ilyenek vagyunk.
Tényleg ilyenek vagyunk? Ezt ki kéne deríteni – de nem a derítőben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.