Ön több interjújában is azt mondta, hogy kilencvenszázalékos gázáremelés is indokolt lehet a közeljövőben. Hogy jön ki ez az első hallásra iszonyúan nagy szám?
– Amikor a lakossági gázárról beszélünk, különbséget kell tennünk a fogyasztó által érzékelt ár és a szolgáltatás tényleges költsége között. Ha valaki megnézi a legutóbbi számláját, azon azt találja, hogy körülbelül ötven forintot fizet köbméterenként. Ehhez tesz még hozzá az állam köbméterenként nagyjából húsz forint támogatást gázár-kompenzáció címén. De nézzük a másik oldalt! Tartósan hetvendolláros olajár mellett egy köbméter földgáz importára körülbelül hatvan forint lesz. Ehhez adjuk még hozzá a szállítás körülbelül húszforintos költségét és az áfát, így jutunk el egy kilencvenhat forint körüli lakossági gázárhoz. Az ötvenforintos, jelenleg érzékelt árszinthez képest így jön ki a kilencven százalék. S akkor ennél a számításnál még nem vettük figyelembe, hogy a földgáz importára hat a forint–dollár árfolyamra, hiszen a meghatározó importszerződések dollárban köttettek. Ha a hazai valuta a jövőben gyengülni fog – márpedig erre van esély –, az áremelés mértéke még ennél is magasabb lehet, illetve pontosabban még magasabbnak kell lennie.
– Ha jól értem, a kilencvenszázalékos áremelést a támogatási rendszer teljes lebontása mellett kell értenünk. De miért kellene ezt megszüntetni? Hiszen a kasszát nagyrészt nem az állam, hanem a hazai kitermelésű földgáz után fizetett bányajáradékával a Mol Zrt. tartja fenn.
– A gázár-kompenzációs kassza bevételi és kiadási oldala egyre távolodik egymástól. A magyar háztartások gázár-támogatási igénye ma legalább százmilliárd forinttal több annál, mint amennyit a kaszszába a Mol a jogszabályok szerint befizet. Ezt a pluszpénzt külföldi hitelekből teremtjük elő, a rendszer így finanszírozási okokból halálra van ítélve. Másrészt azért kell teljesen megszüntetni a jelenlegi – egyébként a Medgyessy-kormány egyik hibás döntése nyomán kialakult – állapotot, mert az nemcsak fenntarthatatlan, de igazságtalan is. Nem kizárólag azok kapnak ugyanis segítséget a gázszámla kifizetéséhez, akik valóban szegények, hanem mindenki, köztük olyanok is, akik úszómedencéjük fűtésére használják a földgázt. Azok pedig, akik valóban a legrosszabb helyzetben vannak, mert olyan szegények, hogy még a gázt sem tudták bevezetni, egy fillér fűtési támogatásra sem számíthatnak.
– Viszont a támogatás megszüntetése nyilvánvalóan háztartások tömegét hozza lehetetlen helyzetbe.
– Őket továbbra is lehet támogatni, s erre a célra már elég lehet a bányajáradék összege. De a támogatást nem az árakon, hanem a szociális ellátáson keresztül kell eljuttatni a rászorultak részére. Az árak támogatása azért is rossz, mert abba a hitbe ringatja az embereket, hogy a gáz olcsó – márpedig ez veszélyes illúzió egy olyan mértékben energiaimportra szoruló országban, mint amilyen Magyarország.
– Tudjuk, hogy a kormány dolgozik a támogatási rendszer átalakításán, de a részletek még nem ismertek. Mit szól ahhoz a kiszivárgott verzióhoz, mely szerint júliusban ezerötszáz köbméteres éves fogyasztásig tíz, ezerötszáz és háromezer között harminc, felette pedig százszázalékos gázáremelés várható?
– Ennek így az égvilágon semmi értelme nincs. Miért kellene a szolgáltatás tényleges költségeinél kevesebbet fizetnie annak, aki csak ezerötszáz köbmétert fogyaszt, miért kellene kevesebbet fizetnie, mondjuk, egy belvárosi brókernek, aki alig van otthon? És miért kell nála többet fizetnie majd a nagycsaládosoknak, akik akkor sem tudják háromezer köbméter alá szorítani a fogyasztásukat, ha nagyon akarják? Ez így nem megoldás, csak a jelenleg is érvényben lévő, fenntarthatatlan és igazságtalan rendszer toldozgatása-foldozgatása; s ahelyett, hogy megoldaná, tovább erősíti a problémát.
A Liverpool hivatalosan megerősítette a lehető legrosszabb hírt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!