Szerb menekültek érkeznek Zentára?

Sebestyén Imre
2006. 06. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyugtalanságot keltett a magyarlakta Zentán az a – hivatalosan eddig meg nem erősített – hír, hogy rendőrségi közreműködéssel írják össze az üres lakások tulajdonosait, s eközben a tulajdonosok személyi adatait is feljegyzik. Tudomásunk szerint hasonló öszszeírást más településen nem végeztek, illetve ilyen információ másutt nem röppent fel. Jóllehet nincs – sosem volt – hivatalos magyarázat az ilyen jellegű adatok begyűjtésére, a polgárok a múltbeli tapasztalatok alapján attól tartanak, hogy a hatóságok előkészületeket tesznek az esetleges újabb szerb menekülthullám fogadására. A zentaiak nem vennék szívesen, ha az immár a Vajdaságba települt horvátországi, boszniai szerb menekültek után a Koszovóból érkezettek egy részét is városukban telepítenék le. Ugyanakkor tény, hogy a magyarlakta településeken van a legtöbb üres lakás, ház, ott a legolcsóbbak az ingatlanok.
A korábbi betelepítésekkor gyakran voltak célpontok a magyar települések, amivel – s emögött szándékosságot sejtettek – megbontották a vidék nemzetiségi öszszetételét. Már csak néhány magyar többségű város van a Vajdaságban, az egyik közülük a szinte színmagyar Zenta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.