Egyre többen bíznak a kormányzati intézkedések pozitív hatásában – közölte Simon Gábor, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának szocialista elnöke tegnap. Állítását azzal igazolta, hogy nő a foglalkoztatottsági aktivitás: a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 42 ezerrel többen dolgoznak az idén, mint tavaly ilyenkor, egyre többen bíznak a sikeres elhelyezkedésben.
Közben a HVG-ben megjelent a Medián felmérése: eszerint a választani tudó biztos szavazók körében a Fidesz már 51, az MSZP 39, az MDF és az SZDSZ 4-4 százalékon áll. Az intézet megállapította, hogy a megszorítások bejelentése következtében soha nem látott módon romlott a közhangulat: egy hónap alatt 49-ről 62 százalékra nőtt azok száma, akik szerint az országban általában rosszul mennek a dolgok, és 32-ről 57 százalékra azoké, akik a háztartásuk pénzügyi helyzetének romlását valószínűsítik.
Bence György filozófus tegnap a hvg.hu-nak nyilatkozott a miniszterelnök tegnapelőtti Népszabadság-interjújáról. A lapnak Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy helyesen cselekedett, amikor a fordulat érdekében nem bontotta ki az igazság minden részletét, azaz nem beszélt választási kampányában a várható kiigazításokról, illetve hogy „a közerkölcs szerinti igazság politikai hazugság lett volna”. Bence elismerte, a politikában olykor szabad, sőt kell is hazudni. „Nem mellékes persze, hogy milyen célokat szolgál a hazugság – például egy küszöbönálló, akár gazdasági katasztrófa elkerülését vagy csak pártpolitikai célokat. De az igazi süppedés ott kezdődik, amikor azt hiszszük, hogy ha szabad vagy kell, akkor a hazugság nem hazugság, vagy ne adj isten, egyenesen hősi tett. Márpedig a miniszterelnök láthatóan ezt hiszi. Ha a kormányfő nem látja, hogy a hazugság mindenképpen hazugság, akkor azt sem képes felismerni, hogy a mégoly szükséges hazudozás is fogyasztja az erkölcsi tartalékokat” – fogalmazott a filozófus.
Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!