Tényfeltáró bizottság dolgozik Miskolcon

Megkezdte a munkáját tegnap az a tényfeltáró bizottság Miskolcon, amelynek feladata, hogy kiderítse a város egy részét érintő vízszennyezés okait. A vízellátásért felelős társaság kártalanítást ígért. Az ÁNTSZ jelentése szerint csökken a megbetegedettek száma, és már nincs fertőzésveszély.

MN-összeállítás
2006. 06. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tényfeltáró bizottság dolgozik tegnap óta a miskolci vízszennyezés okainak kiderítésén – adta hírül a távirati iroda. Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője elmondta: a testületet az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövízig), az ÁNTSZ, a Semmelweis Kórház és a Miskolci Egyetem szakemberei alkotják és vezetőjének Kádár Sándor bánya- és hidrogeológus mérnököt kérték fel. Feladatuk, hogy kiderítsék, miként fertőződhetett meg Miskolc egyes részein az ivóvíz, és milyen további intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a jövőben elkerüljék a hasonló eseteket. Az első összefoglaló jelentést július harmadikára kell elkészíteniük – mondta a szóvivő. A bejelentett megbetegedettek száma hatvaneggyel emelkedett egy nap alatt, eddig összesen 3561 ember fordult orvoshoz hányingerrel és hasmenéses tünetekkel. A miskolci Semmelweis Kórház fertőzőosztályára öt új beteget vettek fel. Azonban az ÁNTSZ jelentése alapján egyre kevesebb a megbetegedés. Ezenkívül már semmilyen egészségre ártalmas kórokozó nem mutatható ki a déli városrész ivóvizében. A Miskolci Vízmű (Mivíz) Kft. tegnap bejelentette, hogy rendőrségi feljelentést tesz azok ellen, akik olyan rémhíreket terjesztenek a városban, hogy továbbra sem iható a csapvíz – értesült a HavariaPress. Az újabb megbetegedések és a tapolcai karsztvízbázis korábbi szennyezettsége között valószínűleg nincs összefüggés – állítják a szakemberek.
A vízellátásért felelős cég igazgatója tegnap azt mondta: miután nem tudtak megfelelő minőségű vizet szolgáltatni huzamosabb ideig több ezer háztartásnak, kártalanítják azokat. Vojtilla László számításai szerint a lakosságnak nyújtott kártalanítás összege meghaladja a 10 millió forintot, ugyanakkor már csaknem 50 millió forintba kerül a Mivíznek a szennyezés kivédése.
A miskolci önkormányzat frakcióvezetője, Juga György, valamint Szinay Attila jogász képviselő tegnap sajtótájékoztatót tartott a vízügyről. Elmondták: javaslatot fogalmaztak meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, amelyben arra kérik, hogy a miskolci ivóvízbázis védelme érdekében indokolt kormányzati intézkedéseket tegye meg, hiszen a város lakosságának elemi joga, hogy egészséges ivóvizet fogyaszthasson. Miként azt az elmúlt napok eseményei bizonyítják, nincsenek biztonságban a megyeszékhely vízbázisai, holott az egészséges ivóvíz biztosítása állami, míg a szolgáltatás helyhatósági feladat. A két politikus egyaránt hangsúlyozta, hogy a miskolci önkormányzat, illetve az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2004-ben együttműködési megállapodást kötött a korábban kidolgozott Ivóvízbázis-védelmi program közös végrehajtására, de érdemi munka nem történt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.