Félpályás útlezárásokkal tiltakoztak tegnap a lakosok a megnövekedett kamionforgalom ellen a 86-os főút mentén, a Vas megyei Vát községtől a Győr-Moson-Sopron megyei Bősárkányig, 11 településen. Sátory Károly, a demonstráció egyik szervezője a távirati irodának a helyszínen elmondta: akciójukkal azt szeretnék elérni, hogy a végleges megoldást jelentő elkerülő út megépítéséig is – amely a tervek szerint 2009 végére várható – az illetékesek tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy elviselhető mértékűre csökkenjen a kamionforgalom.
A főút forgalma az európai uniós csatlakozás óta nőtt meg ennyire, mert az északról délre, illetve az ellentétes irányba haladó kamionok a fizetős osztrák A2-es autópálya helyett ezt az útvonalat választják – mondta Sátory Károly.
Hozzátette: Szombathely–Hegyfalu–Csorna között a szervezők becslése szerint naponta 1500-2000 kamion halad át. Az út mentén épült házak jelentős része megrepedezett, gyakoriak a balesetek, olyan is előfordult már többször, hogy egy kamion kidöntötte a ház kerítését vagy éppen a ház falát félig lerombolva a nappaliban állt meg.
Sátory Károly elmondta: örömmel veszik tudomásul, hogy ma már a politikusok és a szakemberek is egyre gyakrabban említik, a forgalomcsillapítás eszközeként az országon áthaladó kamionok számára útdíjat kellene bevezetni ezen az útszakaszon.
Karácsonyi köszöntőben jelentette be az új kormányzati támogatásokat Vitályos Eszter + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!