Egyre több településen használható a gyors adatátvitelt és a mobil szélessáv-szolgáltatást lehetővé tevő 3G hálózat. A T-Mobile három nagyvárosban építette ki a rendszert. A 3G-n alapuló szolgáltatásokat eddig Budapesten és Debrecenben használhatták az ügyfelek, most Pécsre, Balatonalmádira és Siófokra is kiterjesztették a lehetőséget. A lefedettséget folyamatosan növeli a cég: idén és jövőre minden jelentős nagyvárosban, illetve a forgalmasabb üdülőterületeken is kiépül a 3G hálózat. Ez a rendszer – ami lehetővé teszi a videotelefonálást – a széles sávú mobil internet (HSDPA) alapja is egyben. A HSDPA forradalmasíthatja a mobilinternetezést, hiszen már jelenleg is másodpercenként 1,5 megabites letöltési és 364 kilobites feltöltési sebességet tesz lehetővé. A már kiépült HSDPA hálózat a T-Mobile tájékoztatása szerint alkalmas a három megabites letöltési sebesség elérésére is, ám az ehhez használatos eszközök még nem kerültek forgalomba.
A T-Mobile-nak jelenleg közel 4,3 millió előfizetője van, a piaci részesedése pedig meghaladja a 45 százalékot. Winkler János, a T-Mobile vezetője szerint a cég továbbra is érdekelt az innovációban. A szakember elmondta: a cég a hazai 3G és HSDPA bevezetésében, a mobil széles sávú internet elterjesztésében vezető szerepet játszik, és az új technológiák gyors meghonosításával az egész hazai mobilpiac fejlődését ösztönzi. A szolgáltatónál a közeljövőben kerül forgalomba a HSDPA-ra alkalmas Samsung Z650-es telefon, a T-Mobile MDA Vario II, valamint a kisméretű HSDPA-modem, ami az asztali számítógépekhez csatlakoztatható.
Telefonnal Volánbusz-jegy. A T-Mobile ügyfelei mobiltelefonjukról is vásárolhatnak menetjegyet a Volánbusz Zrt. Budapest–Győr, Budapest–Eger és Budapest–Veszprém között közlekedő belföldi járataira, illetve a Budapest–Bécs nemzetközi járatra. Belföldi forgalomban teljes árú menetjegyek válthatók. Budapest és Bécs között azonban kedvezményes tarifával is lehet utazni, abban az esetben is, ha az ügyfél mobilon rendel jegyet. A WAP-on, illetve az interneten keresztül megrendelt jegyek a havi számlával, valamint az elektronikusan feltölthető m-com-egyenleggel fizethetők ki.
“Heading to Vote on New Asphalt Is Good” – PM Orban Opens Hungary’s New Motorway















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!