Tragédia Mogadishuban

György Zsombor
2006. 06. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közvetlen közelről lőttek mellkason pénteken egy svéd újságírót Szomália fővárosában. A 47 éves Martin Adler azonnal meghalt, az elkövető kiléte ismeretlen. A kéttucat háborús zónában megfordult veterán fotóriporter-tudósító ezúttal az Aftonbladetnek dolgozott, halálát a stockholmi külügyminisztérium is megerősítette. Adler életének utolsó perceiről megdöbbentő fotók készültek, amelyek közül az egyiken jól látszik, amint kamerájával a kezében egy mogadishui tüntetésen filmez, majd a néhány perccel későbbi felvételek tanúsága szerint fehér inge vérbe borult, s holtan esett össze.
A tömegmegmozdulást az Iszlám Törvényszékek Uniója (ICU) szervezte, az a tömörülés, amely június 5-én vette át súlyos harcok árán a főváros feletti ellenőrzést az Amerika-barát milíciáktól. Sovány vigasz, hogy az ICU vezetője, Sárif Sejk Ahmed részvétét fejezte ki az újságíró családtagjainak, s ígértet tett a gyilkos megbüntetésére. Mint hozzátette, ezentúl védelmet biztosítanak a Szomáliában dolgozó külföldi újságíróknak.
Az anarchia közepette az irányítást magához ragadó milícia, mint az vezetője kijelentéséből is kitűnik, megpróbálja stabilizáló erőként feltüntetni magát, ám valójában aligha van szó többről, mint az egyik hadúr fegyvereseinek átmeneti sikeréről. Szomáliának Sziád Barre elnök rezsimjének 1991-es bukása óta gyakorlatilag nincs központi irányítása, a Mogadishutól kétszáz kilométerre északra fekvő Baidoában működő „kormány” semmiféle kontrollt nem gyakorol. Az ország a világ legveszélyesebb helye, ahol rendszeresek a fegyveres öszszecsapások, emberrablások. Mogadishu új urai és a magát kormánynak nevező társaság megállapodott, hogy július 15-én tárgyalóasztalhoz ülnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.