Bár a kormány hitelességének bemutatása a cél, válsághelyzetet jelez, hogy a magyar miniszterelnök és küldöttsége tegnap Frankfurtban személyesen próbálta meggyőzni a befektetőket arról, hogy jó irányba mennek a dolgok Magyarországon. A találkozó sikere érdekében – a kiszivárgott hírek szerint – Gyurcsány Ferenc közvetve még a 282 forintos kívánatos forint/euró árfolyamról a Reutersnek adott – többek által életveszélyesnek minősített – nyilatkozat visszavonására is vállalkozott. Más kérdés, hogy a jóslat azóta túl is teljesült: tegnap újabb csúcs dőlt meg, az uniós valutáért már 285 forintot is kértek, és ma várhatóan tovább romlik a helyzet.
A frankfurti megbeszélésen magyar részről a miniszterelnök mellett Veres János pénzügyminiszter, Kóka János gazdasági miniszter, Draskovics Tibor, az államreform-bizottság vezetője, Bajnai Gordon, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség első embere, illetve Búzás László, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese vett részt.
*
A németországi program vendéglátója a Deutsche Bank volt, a huszonkét résztvevő között találjuk többek között a Dresdner Bankot és az Aegon Magyarországot. Az elhangzottakról Veres János telefonon tájékoztatta a távirati irodát, és elmondta: hozzászólásra alig, inkább kérdésekre került sor: a befektetők elsősorban a magyar egészségügy átalakítása, az euróövezeti csatlakozás feltételeinek teljesítése és a kormányzati elképzelések megvalósításának garanciái iránt érdeklődtek.
A magyarországi egyensúlyi program nem kellő ismerete lehet az oka a tartalmi elemeket érő elemzői bírálatoknak – oktatta hallgatóságát immár Londonban Gyurcsány Ferenc. Szerinte a vita a szociális kiadásokról zajlik, ugyanis a piac ebben a kategóriában várt volna olyan intézkedéseket, amelyeket a kormány nem fog megtenni. Ha a csomagban „benne lett volna a 13. havi nyugdíj elvétele, semmi baj nem lett volna” – fogalmazott az MTI szerint a miniszterelnök. Tudatta: 2008-ra készen kell lenni az euró bevezetésére.
A kirakatba helyezett hivatalos programon túl a túrának volt egy még fontosabb, nyilvánosságra nem hozott célja. A Világgazdaság értesülései szerint a kormány tagjai az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vezetőivel is találkoztak. Az uniós pénzintézet egyik fő tevékenysége a kedvezményes, hosszú lejáratú hitelek nyújtása, amelyek az autópályák építéséhez is felhasználhatók. A sztrádaépítések kiadásainak költségvetésen kívüli elszámolása továbbra is a legkritikusabb pont az idei büdzsében, hiszen az ez évre jelzett 9,5 százalékos hiány e kiadások nagyobb részét még nem tartalmazza. Ugyanakkor a pénzügyminiszter nemrégiben az eddig „bevallott” hiányon túl újabb 500 milliárd forintos extra kiadást jelentett be, ami több szakértő szerint a sztrádaépítésekhez kötődhet. Mindebből kikövetkeztethető, hogy az EBRD-nél lezajlott viziten a kormány további hitelforrásokat keresett az autópálya-program folytatása érdekében, másrészt tippeket arra nézvést, hogy miképp tehető rendbe a Brüsszel által már egyszer elutasított sztrádakönyvelés.
Szakértők szerint a kormányzati roadshow már akkor eredményt érne el, ha a nemzetközi befektetők a magyar pénzügyi helyzettel szemben semleges álláspontot foglalnának el. A tegnapi események még nem utalnak Gyurcsány sikerére. A Goldmann Sachs londoni elemzője szerint az euró hazai árfolyama már nem áll meg a 290 forintos szintig, a portfolio.hu világhálós portálnak nyilatkozó elemzők szerint a hazai helyzet már az izlandi és a török pénzügyi válságokra hasonlít. Mindezek arra vezethetők vissza, hogy a második Gyurcsány-kabinet lépéseiről egyelőre nem vesz tudomást a piac. Ezért immár elkerülhetetlenné vált egy újabb jegybanki alapkamat-emelés.
Válságintézkedéseknek nevezte Kuncze Gábor a 168 Óra című hetilap csütörtökön megjelent számában azokat a lépéseket, amelyeket a kormány az államháztartási hiány csökkentésére bejelentett, hangsúlyozva, hogy ez az utolsó esély a megrendült pénzügyi és politikai hitelesség visszanyeréséhez. Arra a megjegyzésre, hogy a megszorítások bejelentésének hírére a forint „lejtmenetbe kezdett”, az SZDSZ elnöke azt mondta, ez annak következménye, hogy a piac egyrészt jelentős kiadáscsökkentő, másrészt versenyképességet javító intézkedéseket várt. Ő is elismerte, hogy a kampányban nem beszéltek a gazdaság pontos helyzetéről.
„Minden tankolásnál jusson eszünkbe a kormány”. A forint mélyrepülését, nemzeti valutánk gyengülését okozó kormányzati magatartás áll a benzin 300 forintos, lélektani határt elérő magassága hátterében – fogalmazott Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője tegnapi sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, hogy a gépjárművüket devizahitelre vásárló emberek járnak majd a legroszszabbul a forintgyengülés következtében. Révész Máriusz országgyűlési képviselő szerint ez azt jelenti: a Gyurcsány-kormány a világ legfelelőtlenebb és legpopulistább kormánya. A tankolásnál mindenkinek jusson az eszébe, hogy a felelőtlen politikának és a kormányfő nyilatkozatai miatt drágult ilyen nagy arányban a benzin a környező országokhoz képest – mondta. (P. G.)
Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!