Új áfajavaslat várható

Kiss Roland
2006. 06. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szokatlanul rövid időn belül fejeződhet be a 20 százalékos áfakulcs pályafutása, és visszatérhet a kampánycélból csökkentett 25 százalékos áfakulcs. Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) gazdasági bizottságának tegnapi ülésén kiderült: a kormány felülvizsgálja az áfa emelésére eddig benyújtott javaslatot. Erre utal Gyurcsány Ferenc üzenetértékű bejelentése is. A kormányfő egy interjújában úgy fogalmazott, „utólag vitatható” lépés volt az áfa kulcsának év eleji csökkentése. A 20 százalékos kulcs visszaemelése annyiból kínos, hogy hiteltelenné teszi a kormány adópolitikáját. – Komoly hiba volt a 25 százalékos kulcs év eleji mérséklése – vélekedett lapunk kérdésére Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke is. A kulcs visszaemelését valószínűsíti az is, hogy a kormány az OÉT mai ülésén előáll majd egy olyan javaslattal, ami 80 milliárd forint többletet jelenthet az államkasszának.
Az OÉT-ben a munkaadók képviselői legutóbb 22 százalékos felső kulcsot javasoltak, és ugyanennyivel, vagyis csupán 2 százalékponttal növelnék a jelenleg 15 százalékos adó mértékét is. A kormány Zs. Szőke Zoltán, a munkaadói oldal szóvivője szerint ma ezt a javaslatot is előterjeszti. Úgy tűnik, a szakszervezetek is egyetértenek e tervezettel. A kormány rugalmasságának pedig az lehet az oka, hogy már a 2-2 százalékpontos emeléssel is jobban járna a büdzsé: az egységes áfától éves szinten 170 milliárd forintos bevételt remélt a kormány, míg a módosítással ez az összeg akár 180 milliárd forint is lehet. A tervet az MSZP és a Fidesz is támogathatónak nevezte.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.