Idén március és május között hatezerrel több állástalan volt a tavalyi azonos időszakhoz képest, létszámuk 309 ezer főre emelkedett – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Idén március és május között a foglalkoztatottak száma 3,928 millió, a munkanélkülieké 309 ezer fő volt. Ez 7,3 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A 15–74 éves korú népesség 54,9 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A vizsgált időszakban 42 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban, így a foglalkoztatottak létszáma elérte a 3,928 millió főt. A 7,3 százalékos munkanélküliségi ráta csak 0,1 százalékponttal haladta meg az előző év azonos időszakában mért adatot, és 0,2 százalékponttal volt alacsonyabb a február–áprilisi időszakhoz képest. Az Eurostat által nyilvánosságra hozott munkanélküliségi ráta áprilisban a régi uniós tagországokban 7,4 százalékos, az EU 25 államában 8,2 százalékos, Magyarországon pedig 7,6 százalékos volt. Ez azt jelenti, hogy ebben a tekintetben beértük az uniós átlagot, ugyanakkor az aktivitási rátánk alapján – ami a munkaképes polgárok jelenlétét jelzi a munkaerőpiacon – az utolsók vagyunk a sorban.
A munkanélküliek 18,5 százaléka a 15–24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 17,6 százalékos volt, ez 1,6 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A munkanélküliek közel fele egy éve vagy annál régebben keresett állást, ami 1,3 százalékkal haladta meg a tavalyi március–májusi időszakban mért értéket. A munka nélkül töltött időszak átlagosan 16,8 hónapnak felelt meg.
Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!