Újabb ultimátumot kapott Teherán

Munkatársunktól
2006. 06. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Iránnak a július közepén sorra kerülő G8-csúcs kezdetéig kell elfogadnia az urándúsítási programjának beszüntetéséről szóló német javaslatot – mondta a Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilapnak adott interjújában Wolfgang Schüssel, az Európai Unió jelenlegi soros elnökének, Ausztriának a kancellárja. Bejelentésével a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legfrissebb jelentésére reagált, amely szerint Teherán folytatja, sőt az utóbbi időben fel is gyorsította urándúsítási programját. A csütörtökön kiszivárogtatott dokumentum megerősíti az iráni vezetőknek azokat a korábbi bejelentéseit, amelyek szerint Teherán nem mond le az urándúsítás jogáról, annak ellenére, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország kereskedelmi kedvezményeket, atomipari segítséget is felajánlott Iránnak – adta hírül az MTI.
Tegnap George W. Bush amerikai elnök is arra hívta fel a figyelmet, hogy Iránnak csak hetei vannak arra, hogy válaszoljon az atomprogramjával kapcsolatos vita megoldását célzó nemzetközi javaslatcsomagra. Ha Irán nem függeszti fel atomprogramját, az ENSZ BT megteszi a szükséges lépéseket – mondta Bush.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.