Mégsem véglegesítette a Fidesz országos választmánya a párt megyei és a fővárosi listáit szombaton. A zárt ajtók mögött tartott, csaknem háromórás tanácskozáson ugyan az önkormányzati választások előkészületeiről volt szó, csakhogy a hírek szerint Orbán Viktor pártelnök egyértelművé tette, a húsz területi listának alig egyharmadát támogatja bizonyosan. Az ok: a listák összeállításakor legtöbb helyen nem vették figyelembe a jó előre meghatározott szempontokat, így például azt, hogy csak külön indokkal szerepelhet rajtuk országgyűlési képviselő, hogy az elvégzett munkát kell figyelembe venni, nem az ősi, megszerzett jogokat, illetve azt, hogy lehetőség szerint szem előtt kell tartani a szövetségesek ajánlásait. Úgy tudjuk, beszédében Orbán anélkül, hogy nevesítette volna a megyéket azt mondta, hat listát bizonyosan el tudnak fogadni. Hogy mi lesz a többi lista sorsa, az az e heti egyeztetéssorozaton dől el. A pártelnök ugyanis bejelentette, hogy a jövő szombati országos választmányi ülésig, ahol a végleges döntésnek meg kell születnie, a megyei és a fővárosi listákat illetően egy háromfős grémium tárgyal minden megye elnökével. A testület tagja Orbán mellett Varga Mihály, a Szövetség önkormányzati választásokért felelős alelnöke és Kövér László választmányi elnök.
A szombati választmányi ülés után Varga közölte, hogy nem tartják meg az Orbán által korábban javasolt előválasztásokat Miskolc, Szeged és Pécs fideszes szervezeteiben. Ezt azzal indokolta, hogy mivel Sólyom László köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra kívánja kiírni a választást, az előválasztásokba már nem volna értelme belekezdeni. Az előválasztást ugyanis szándékaik szerint előkampány vezette volna fel, azonban a konzultációk alapján erre már nem lesz idő. Így, tette hozzá Varga, – „hacsak valami földindulás nem történik” – a három nagyvárosban azok lesznek a polgármesterjelöltek, akiket a helyi szervezet javasol. Forrásaink szerint viszonylag kevés szó esett a szombati választmányi ülésen a fővárosról, mondván Orbán Viktor és Tarlós István keddi megbeszélése után várható a végleges döntés.
Megírtuk, hogy Kövér László múlt szerdán levélben kérte fel Tarlós Istvánt, Óbuda független polgármesterét, hogy a budapesti választmány javaslata alapján legyen a Fidesz főpolgármester-jelöltje. Válaszlevelében Tarlós, aki élvezi Orbán támogatását is, azonban jelezte, feltételekhez köti a felkérés elfogadását. Mint írta: „1994 óta független polgármesterként dolgozom, és ahogy eddig, úgy ezután sem pártérdekeket akarok képviselni, hanem Budapest és a budapestiek érdekeit szeretném szem előtt tartani.” Kedden felszállhat a fehér füst, erősítette meg Tarlós ügyére célozva a választmányi ülésről távozó Varga Mihály, akinek elmondása szerint az óbudai polgármesterrel szakmai egyeztetés kezdődik arról, milyen várospolitikai elképzeléseket kíván megvalósítani, s ezek hogyan harmonizálnak a Fidesz elképzeléseivel. Varga hangsúlyozta, nem vetődött fel kifogás a jelölt személyével kapcsolatban. Schmitt Pál alelnök, európai parlamenti képviselő újságíróknak azt mondta: ha Orbán Viktor és Tarlós István a keddi tanácskozáson megállapodnak, akkor „Tarlós úr egy nagyszerű jelölt lesz”.
Ausztráliába látogat az izraeli elnök a terrortámadás után















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!