A gyógyszeripar közel kétszer annyit költ marketingtevékenységre, mint kutatásra és fejlesztésre, miközben a fogyasztók szinte semmit sem tudnak a tetemes összegek sorsáról – nyilatkozta a BBC-nek Richard Lloyd, egy nemzetközi fogyasztóvédelmi csoport vezetője. A Consumers International elnevezésű lobbicsoport olyan vezető cégeknél tanulmányozta az értékesítési technikákat, mint a Bayer, a GlaxoSmithKline és a Johnson&Johnson. Jelentésük úgy fogalmaz: sokkoló a nyilvános adatok hiánya arról, hogy a társaságok mire költötték az éves szinten összesen 60 milliárd dolláros, vagyis hozzávetőlegesen 13 ezer milliárd forintos marketingbüdzsét. A gyógyszergyártók állítják: gyakorlatuk megfelel a vonatkozó jogszabályoknak. A Consumers International azzal vádolja a gyógyszercégeket, hogy – mivel a direkt reklámozás a nyugati piacok többségén tilos – kerülő úton népszerűsítik termékeiket: szponzorációkkal veszik rá az orvosokat a készítmények felírására, a fogyasztókat pedig rábeszélnék arra, hogy az új termékekre égető szükségük van.
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!