Kis híján háromórás késéssel, kilenc óra helyett kevéssel éjfél előtt kezdődött a Guns N’ Roses koncertje szerdán, a Papp László Budapest Sportarénában. A rajongók már hat órától özönlöttek a helyszínre, Axl Rose, a zenekar frontembere azonban saját gépén csak este kilenckor érkezett a Ferihegyi repülőtérre. A közönséget fél kilenctől előzenekar szórakoztatta, ezután sokáig semmit nem lehetett tudni a további programról. Lapunk értesülései szerint fél tizenegykor a szervező cég vezetője bejelentette: a tagok az öltözőben vannak, viszont egy kisebb technikai zavar akadályozza a kezdést. Mivel a következő órában sem történt semmi, többen elhagyták az arénát, abban a tudatban, hogy jegyeikért visszakapják a pénzt. Végül háromnegyed tizenkettőkor mégis színpadra lépett Axl Rose és zenekara.
Hegedűs László, a Multimedia Concerts Kft. igazgatója lapunknak elmondta: az énekes öt napja a liszszaboni koncerten megrántotta a hátát. Ez ideggyulladást okozott, ami a szerdai műsor előtt váratlanul kiújult, és nem lehetett tudni, vajon sikerül-e kimasszírozni hátából a fájdalmat. Az igazgató szerint 652, főként vidéki rajongónak visszaváltották a jegyét, mert a csúszás miatt lehetetlenné vált, hogy tömegközlekedési eszközökkel hazajussanak. További kétszáz belépőt lepecsételtek: ez ígéret arra, hogy tulajdonosuk visszakapja a pénzét. A koncertre 12 500 jegy kelt el, nyolc- és tizennégyezer forint közötti áron.
Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!