Alig törődnek a Bács-Kiskun megyei baromfitenyésztők az elhullott szárnyasokkal – közölte lapunkkal a megyei főállatorvos. Molnár Zoltán szerint a legfőbb gondot most az jelenti, hogy a tenyésztők nem kötnek szerződéseket a baromfitetemek elszállítására, holott a gazdákat előírások kötelezik erre. – Kedden két vágóhíd tulajdonosa végül belátta: vállalkozásuk jövőjét veszélyeztethetik, ha nem szervezik meg az állattetemek megsemmisítését. A tenyésztők kilencvenöt százaléka viszont alig törődik az elhullott szárnyasokkal, s emiatt a döghúst kedvelő varjak könnyen továbbterjeszthetik a madárvész kórokozóját – fejtette ki a szakember. – A dél-magyarországi tenyészetekben továbbra sem tartják elzárva a háziszárnyasokat. A megyénkbe kirendelt állatorvosok körét tizenhat szakemberrel bővítettük tegnap. A körzetben harminc szakember, egy új uniós rendelkezés alapján arra próbálják rávenni a tenyésztőket, hogy hálót feszítsenek a háziszárnyasok fölé.
A Kiskunfélegyháza külterületéhez tartozó Külsőgalambos egyik libatelepén kedden vélhetően madárinfluenzában betegedtek meg a szárnyasok – mondta el Molnár Zoltán. – Emiatt tegnapig hatszáz libát öltek le a tenyészet egy kilométeres körzetében. A madárinfluenzával fertőzött gócok három kilométeres körzetébe eső településekről származó szárnyasokat kizárólag hőkezelt állapotban, belföldön lehet forgalomba hozni. A megfigyelési körzetekben nevelt baromfi húsát nyersen is el lehet adni – jegyezte meg a szakember.
Süth Miklós országos főállatorvos a távirati irodának elmondta: az állat-egészségügyi ellenőrzéskor Petőfiszálláson és Kiskunmajsán is felfedeztek gyanús eseteket.
Rubint Rékával gyúr rá az egészséges életmódra a Női Digitális Polgári Kör















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!