Véget ért a hajtatott szamóca (földieper) szezonja, ami a közepesnél jobb eredménnyel zárt. Emellett azonban az idén ismételten tapasztaltuk, hogy a vásárlók hajlandók valamivel többet fizetni a jóízű magyar szamócáért, s ezzel a számunkra pozitív fogyasztói magatartással akár csatát is lehet nyerni az importtal szemben – nyilatkozta lapunknak Lux Róbert. A FruitVeb, Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács főtitkára kitért arra is, hogy fontos állandóan hangoztatni, hogy a magyar gyümölcs jobb ízű, és ki kell használni az ebből fakadó piaci előnyöket, s éppen ezért a csalásokat ki kell szűrni, meg kell akadályozni, hogy az importgyümölcsöt magyar ládákba öntsék át. Sajnos azonban az ellenőrzés nem elég hatékony, ezért el kell érni, hogy civil vagy szakmai szervezetek is hatósági jogkört kapjanak e területen.
Lux Róbert elmondta, az esős időjárás nem kedvez a gyümölcsöknek, főleg nem a szabadföldi szamócának, amelyet a sok csapadék miatt betegségek támadhatnak meg, de hasonló gondok okoztak kiesést a korai cseresznyénél is. – A szamócának azonban jó lenne, ha tudnánk még piacot szerezni, becsléseink szerint mintegy 3–5 ezer tonnát lehetne, illetve lenne üdvös külpiacokon elhelyezni. Ha ez megvalósul, akkor biztonságosabbá válik az eladás, hiszen nem lehet csak export nélkül a hétvégi csúcsidőszakokat produkáló belföldi fogyasztásra alapozni – tette hozzá.
A meggy jól és gazdagon virágzott, de rossz volt a kötődés, ami azt jelenti, hogy a 2006. évi meggytermés lényegesen kevesebb lesz, mint a 2004. évi csúcsmennyiség, s bár meghaladja a 2005. évi alacsony szintet, várhatóan nem fogja kiegyenlíteni a tavalyi hiányt. A meggypiacon összefogtak a német, lengyel és magyar termelők, akik a közelmúltban egy szakmai konferenciát is tartottak, ahol elhangzott, hogy az előzetes becslések szerint a három ország összetermése együttesen az elmúlt két év átlaga lesz.
A magyarországi szezon június 15–18. között indul – nagyjából egy időben a középérésű cseresznyével –, a német és a lengyel betakarítás pedig egy-két héttel később kezdődik, mint 2005-ben. Az árakról a szakember elmondta, az idei szezon lényegesen kedvezőbb piaci előzményekkel startol, mint a tavalyi, hiszen mind a konzerv-, mind a fagyasztott és a koncentrátumkészletek kifogyóban vannak.
Karácsonyi köszöntőben jelentette be az új kormányzati támogatásokat Vitályos Eszter + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!