Pici foci (3.)
ÁMOK
Szeretem a kerek évfordulókat. Például holnapután lesz három hónapja, hogy a békéért küzdő írók világnapja ránk köszöntött. Vajon milyen írók lehetnek azok, akik nem a békéért küzdenek? Megmondjam? A zsozsóért küzdők. És hogy félreértés ne legyen: ők vannak többségben.
Miként az újságirtók, de még a focibírók között is. Úgy ám! Én nem hiszem, hogy Ivanov bíró – mert játékvezetésnek aligha nevezhető az ő ámokfutása – azért osztott ki ipari mennyiségű sárga és kiskereskedelmi léptékű piros lapot a Portugália–Hollandia nyolcaddöntőn, mert ott akarta hagyni a sok utazással, ajándékokkal járó foglalatosságot. Ellenkezőleg: azt hitte, hogy így megmutathatja, milyen belevaló, pengés legény.
Kilenc sárga a luzitánoknak, hét a fapapucsosoknak, valamint két-két kiállítás. A végén már közel jártunk ahhoz, hogy két kézilabda-csapatnyi ember rugdossa, lökdösse, rángassa egymást a füvön. Mert ha a játékosok megérzik, hogy a füldugós-mikrofonos ember gyöngébb náluk, akkor akár szivárványszínű lapokat is osztogathat – oda se bajszint senki. Már a Cristiano Ronaldo combjába történt stoplis talpalás miatt a vécéig kellett volna zavarni Boulahrouzt az első félidő felénél, és nem csak a 78. percben kiállítani (még a kiállítása után is kavart), és akkor nem szabadulnak el az indulatok.
A portugálok edzője jól cserélt az első emberhátránykor (védőt hozott be csatár helyett), Van Basten haragudott Van Nistelrooyra – ő nem hozta be a mérkőzéseket eldöntő gólvágót. Nem is nyert Hollandia. Anyám, az ámok nem hazudnak!
ANYU NYER
Egy angol nő bepipult, hogy a férje otthon hagyta, ezért fogadott telefonon otthonról, és nyert 242 ezer 391 fontot. Vagyis egy vagyont. Ms. Petty ezután együtt eljárogathat bevásárolni Rooney barátnőjével, közel laknak egymáshoz.
BLOHIN, A PÓPA
Oleg Blohin csak akkor ereszti az ukrán válogatott tagjaihoz a nőiket, ha bejutnak a negyeddöntőbe. A Cö-Cö-Cö-Pö idejében a döntő után volt esély az ilyes lazításokra. De ha bejutnak, magam ráncigálom össze a párokat – mondta a vezetőedző. Már kezdheti is. Mert a svájciak egyetlen tizenegyest se tudtak belőni a mindent eldöntő párbajban. Hiába, az orosz rulett jobban megy az ukránoknak. A vasfejű Blohin megkönnyezte a győzelmet. Rosszul is lett. Én meg majdnem elaludtam a meccsen és a hoszszabbításon.
ANGOL FELESLEGEK
Egész más a sorsuk a focifeleségeknek az angol táborban. A múltkori győzelem után ötezer fontba kerülő partin vettek részt a baden-badeni Garibaldi’s bárban. Iszonyú mennyiségű pia és háromezer fontba kerülő vacsora fogyott.
A TOGÓIAK
Megkapták az anyagi válságban lévő szövetségüktől a fizetséget helytállásukért, mert azt mondták, ha nem kapják meg, nem játszanak. Puskás Öcsi bácsi szellemi tanítványai mindannyian egy-egy ötvenezer dollárt tartalmazó bőröndöt vihettek haza.
A GHÁNAIAK
Abedi Pelé, a ghánai focisztár kijelentette, hogy a fekete csillagok egyedül kerültek be az afrikai csapatok közül a második fordulóba, és ez az egész népet büszkeséggel tölti el. Kiverték az USA-t. De hol vannak a közép-európai csapatok, hm?
ÜZBÉGEK
Két üzbég férfiú négyezer kilométert tett meg kerékpáron, hogy kedvenc focikapusuktól autogramot szerezhessenek. (A stílusosabb bicikligram helyett.) Akram Marufsonov és Muszadson Csornidov meglepődött, hogy bálványukat, Oliver Kahnt csak a kispadon látták ülni.
Ön nem tudja, mekkora tisztesség számunkra ez az aláírás, mondta könnyeivel küszködve a két üzbég.
Tényleg nem tudom, mondta a német tartalék kapus.
VARÁZSLÓ
Ecuador varázslót is bevetett az Anglia elleni csatában, mindhiába. Camarenda Najcsapi juju mágus elfogyott, mint Túró Rudi a nagyszünetben. Egyszerűen sok volt a nézők kisugárzása (a szó minden értelmében). Pedig csak Beckhamra kellett volna koncentrálnia a boszorkányi erőt. Maga az edző is spannolta a játékosait egy olyan családról szóló könyvvel, amelyben a család feláldozza a tehenet a győzelemért.
Itt az idő, hogy megöljétek a marhátokat, mondta a kapitány.
Ez sem segített.
BECKHAM ŐSZINTÉN
A klotyómban a királynő fényképe függ. Sokat segít az elmélyülésben.
Verseket írok. Fejben. Meccs közben. Például:
A szél csak fúj, csak fúj az ólba,
A védők nem játszanak mollba’,
A szurkolók üvölt’nek mocskolva,
Én csavarom a labdát a gólba.
Ezt a Barcelona elleni meccsen írtam. Nem rossz, mi?
A Beck’s a kedvenc söröm. Na, miért?
Tegnap többet töltöttem vásárlással, mint ti egész életetekben fogtok, vesztesek!
Apám a Herman’s Hermits beatbanda ródja volt, szegény. Együtt szívott velük. Nemcsak füvet, hanem végig az egész büdös életet.
Elalvás előtt nem bárányokat számolok, hanem parkolóőröket.
A hajamra külön testőr vigyáz.
Rühellem ezt az egész elbaltázott focit.
SMÁR
Diego Maradona, aki a legutóbbi argentin meccsen kicsit megszeppentnek látszott, felrúgva a protokollt, szájon csókolta Willem-Alexander holland koronaherceg argentin származású feleségét. Azóta nem engedik a VIP-páholyba. Ő erre azt mondja, nem is menne.
DÉL-AMERIKAI BŐSÉG
Paraguayjal már találkozott Anglia. Ecuador legyőzése után jöhet Portugália. Győzelmük esetén az elődöntőben Brazília, a döntőben Argentína várhatna rájuk. Csakhogy én nem hiszek az angolok portugálok elleni győzelmében.
VESZTESEK
Bangladesben az emberek élőláncot fontak a kormányépületek köré, követelve, hogy az állami televízió közvetítse a vébé meccseit.
A BEGYEPESEDETT TULAJ
Egy ángol kocsmáros focipályává alakította az ivóját. Fűvel, kapuval, partvonalakkal. Anglia épp Trinidad és Tobago ellen játszott, vacakul. Amikor az egyik törzsvendég megjegyezte, hogy Anglia nem jut be a tizenhat közé, a korcsmáros fogadást ajánlott. Ha Anglia győz, befüvesíti a kocsmát! Így is tett. Az ötlet mindenkinek tetszik; a kocsmáros öntözgeti a gyepét, a piások a torkukat.
AZ ANGOLOK
Egy meccsen többször is eléneklik a „boldog és dicsőséges” királynőről szóló könyörgésüket. A második szakaszban egy olyan sor is van, amelyben azt kérik az Úrtól: „kuszálja össze a politikáját” a királynő ellenségeinek. Azért ez egy himnuszban nem semmi!
A német rendőröknek kicsit más a véleményük az ángliusokról. Az Anglia–Ecuador meccs előtt háromszáz drukkert kellett őrizetbe venniük. Az angolok akkor is verekszenek, ha nem az ő csapatuk játszik. A német–svéd után németekkel tűztek össze. Szék, asztal, üveg, pohár, ami jött. Kétszáz angolt tartóztattak le.
Máshol ötvenhatot kábítószer-birtoklás, valamint nyilvános részegeskedés átlátszó vádjával.
God shave the queen!
Danim (3.)
A legújabb villámpostájából idézek, amelyet a hűvös Walesből küldött:
A cegnel kapok egy uj (nagyon eros) gepet, es atultetnek a programozok koze. Szerintem eddig elegedettek a munkammal.
Ezen a heten is voltam tanfolyamon Martival, azt tanultuk, hogyan inditsunk uzletet itt Walesben (hatekony ertekesites, professzionalis megjelenes, kreativitas, penzugyi tervezes, jogi bevezetes – ado, jarulek, biztositas, cegjegyzek, ingyenes informacios helyek…). Magyarorszagon is elkelne egy-ket ilyen tanfolyam.
Orulok, hogy kijottem. Valoszinuleg nehez evek kovetkeznek otthon. Itt biztonsagban erzem magam. Az elet kiszamithato, csak dolgozni kell, es nem kell az inflacio miatt aggodni. Remelem, odahaza meggondoljak az adoemelest, es inkabb reformokba kezdenek, mielott megbuknak.
Puszi,
Dani
A válaszom ennyi:
Danikám, itt az adóemelést nevezik reformnak. A pannon puma megmurdajvelt a hazugságok súlya alatt, a hun hiúznak üvegszeme van. Az Új Magyarország, amiről Furcsány Vegyenc és emberei hablatyolnak alapelveket össze, egy 1991-től 1997-ig, vagyis hat évig létezett, kalandos sorsú napilap volt, amelybe én is írtam volt. Négy év már eltelt a tobzódásukból, ebből következik, hogy a külföldi tőke szolgáinak két évük van hátra. Akkor csődbe mennek, mint a lap, amelytől programjuk nevét lopták. Még egy saját névre se telik a globális hatalmi rend talpnyalóinak. A főnökeik egyszer már húszmilliárd dollárral TÖBB pénzt vettek ki Magyarországból, mint a nekik szóló államadósságunk volt. Most ismételten ki akarják préselni a népből az újabb hatvanmilliárd dezsőt. A bérek a hetvenes évek szintjén, a munkaerő újratermelésének költségei (oktatás, kultúra, egészségügy, nyugdíj, energia, élelem, ruházkodás stb.) már világpiaci áron. A tűzzel játszanak. Mind gyakrabban jut eszembe Salvador Dalínak A polgárháború előérzete című képe.
Szegeden újabb felhőszakadás volt, a nagymama házának pincéjében térdig állt a víz. A régi árkok nem voltak ilyen szépek, nem voltak kibetonozva sem, de elvezették a vizet. A nagymama fél, hogy rádől a ház. Nem fog. Viszont újabb felhőszakadások várhatók ebben a pokoli nyárban (ma 36 Celsius-fok, páratartalom 60%).
Pá,
Papa
Csaszi 70
Június 23-án lett volna hetvenéves Császár István, a huszadik századi magyar novellairodalom egyik legkarakteresebb alakja. Aki ismerte, tudja, hogy ez a „ha” ócska szócska. Ő meg a hetven év! Ugyan. De legalább nem érte meg ezt a szégyent, ezt a gyalázatot, amelybe a ma íróinak, kiadóinak, könyvkereskedőinek és OLVASÓINAK túlnyomó többsége került. Csak a csatornalelkű tévétompultak a megbízható vásárlók, nem kell ide öntudatos, saját kultúrájú nép. Pusztuljon! Pusztul is.
Amerika lakossága ezen az őszön meg eléri a háromszázmilliót. Igaz, hispánó lesz a háromszázmilliomodik, erre fogadást lehet kötni, kerítés ide vagy oda a mexikói a határon. Ma még kétharmad a nem hispánó lakosság, de a tavalyi népességnövekedés felét a hispánók, vagyis a spanyol ajkú (általában közép-amerikai) bevándorlók adták, akiknek eszük ágában sincs föladni nyelvüket, kultúrájukat, identitásukat. Az amcsi olvasztótégely megrepedt. Ha otthon nem sikerül mindenkiből Mr. Smitht csinálni, majd sikerül máshol, gondolják a nagy pénzalapok gurui.
Hamarosan interjút ad Orbán Viktor














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!