Egyperces figyelemfelkeltő szirénázást tartott tegnap a fővárosi Felvonulási téren a Speciális Mentők Sürgősségi Vérszállítás Kht. (SMSV). Csipán András, a társaság elnöke szerint azért demonstráltak, mert fel akarták hívni a Pest megyei és a budapesti polgármesterek, illetve az ország figyelmét arra, hogy kiemelten közhasznú tevékenységük támogatásra szorul, és újabb önkéntesekre van szükségük. – Szerencsére bevált az akció, sokak érdeklődését felkeltettük – folytatta Csipán András. – Működésünket pályázati pénzből és adományokból finanszírozzuk, mert költségvetési támogatásra nem vagyunk jogosultak. Nincsen ugyanis olyan kategória, amelybe besorolhatnának minket, s a kórházak is arra szorulnak, hogy saját pénzüket fordítsák a szállításra.
Az SMSV százhatvan munkatársa 2002 óta visz a Pest megyei és budapesti egészségügyi intézményekbe vért és átültetendő szerveket. Részt vesznek ugyanakkor az orvosi laboratóriumi tevékenység segítésében, a betegszállításban, az egészségmegőrzésben és a betegségmegelőzésben, illetve gyógyító, valamint egészségügyi rehabilitációs tevékenységet folytatnak. Tavaly december óta a közrend és a közlekedésbiztonság védelmével is foglalkoznak, de vannak önkéntes tűzoltóik és katasztrófaelhárítóik is. – Az SMSV tavaly tíz járművel 2500 kiemelt sürgősségű riasztást bonyolított le, és autóink ez idő alatt egymillió kilométert futottak. Ezért is van az, hogy az üzemanyagköltségeink és az autóparkunk fenntartása okozza a legtöbb gondot – jegyezte meg az elnök, hozzátéve, hogy éppen tegnap vehették át azt az új vérszállító kocsit, amelyet a fővárosi XVI. kerület önkormányzata vásárolt meg a társaságnak.
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!