Zsugorodhat az egyházi iskolarendszer

Joó István
2006. 06. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Intézmény-összevonások, sőt – bezárások is előfordulhatnak az egyházi iskolarendszerben annak következményeként, hogy egyes állami normatívák megszűntek vagy csökkentek, illetve hogy növekedett a rászoruló gyermekek száma – állította tegnap Pápai Lajos győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) alelnöke. Tájékoztatóján a főpap elmondta, amíg 2003-ban a Győri Egyházmegye által átvállalt közoktatás kiadásait az állami támogatás 97 százalékban fedezte, addig 2006-ban már csak 87 százalékban. Így 2006-ban az egyházmegye 170 millió forinttal járul hozzá 9 oktatási intézménye finanszírozásához, szemben a 2003-beli 35 millióval. „Több már nem vehető el az egyházközségek, plébániák támogatására szánt pénzből, ezért kényszerülünk arra, hogy ősszel két soproni iskolánkat összevonjunk” – közölte a megyés püspök, hozzátéve: az egyházi iskolákban a tanulólétszám stabil.
A tájékoztatón bemutatták a Pápai Lajosról most megjelent interjúkötetet, amelyben a következő mondat is olvasható a püspöktől: „Az állam szervezetként világnézetileg semleges, de ez nem jelentheti azt, hogy a világnézeti semlegességet úgy értsék, amint a kommunizmusból megörökölt reflexszel ma is sokan értik: »az állam tudja, hogy nincs Isten, de eltűri a hívőket«. Nem, az állam ebben a kérdésben nem tud semmit.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.