A Fortis lízingcéget vásárol

2006. 07. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két-három éven belül nyereséget produkál Magyarországon is a Fortis Bank. Ezt erősíti, hogy a pénzintézet által Budapesten tavaly ősztől működtetett fiók havonta megkétszerezi banki tranzakcióinak számát, és jelenleg száz számlát vezet – fejtette ki Sziráki Edit, a belga bankház magyarországi fiókjának vezérigazgatója. Sziráki Edit elárulta: a Fortis hamarosan lízingcéget vásárol, hogy bővítse itteni tevékenységét. Ismertette azt is, hogy a Fortis főként a 10 és 250 millió euró éves árbevétellel rendelkező, közepes méretű cégekkel áll partneri kapcsolatban világszerte. A helyi bankokkal ellentétben a vállalatok nemzetközi terjeszkedéséhez szükséges pénzügyi szolgáltatásokat nyújt.
A bankcsoport fő működési területe az Európai Unió. Összesen 120 fiókkal rendelkezik. A Fortis a tőzsdei kapitalizációt tekintve Európában a 17. helyen áll, a belga bank tőzsdei értéke mintegy 38,8 milliárd euróra rúg. Mintegy 57 ezer alkalmazottja van. A belga bank új vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánk ahhoz az „illusztris” közép-európai területi igazgatósághoz tartozik, melyben Ausztria, Svájc és Csehország is helyet foglal. A térség igazgatásáért Wolfgang Helpa a felelős.
A Fortis az amszterdami, a brüsszeli és a luxemburgi tőzsdéken is jegyzett cég, az Egyesült Államokban pedig ADR-program (amerikai letéti jegyek) révén vásárolhatók részvényei.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.