Péntek délelőtt adja át Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az erdélyi Verespatakon számára vásárolt földterületet igazoló okmányt a Greenpeace. Mózes Szabina, a szervezet sajtószóvivője lapunknak elmondta, egy hivatásos betyárt és kisbírót kértek fel, hogy lóháton vonuljon a Miniszterelnöki Hivatal elé, és ünnepélyesen adja át a jelképes, egy négyzetméternyi területről szóló tulajdoni lapot. A gesztustól azt várják, hogy Gyurcsány immár földtulajdonosként nemcsak hangoztatja, hogy ellenzi a verespataki aranybánya-beruházást, hanem tesz is ellene.
A magyar miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, ha a beruházó által benyújtott hatástanulmányból, amelyet július 20-án vitatnak meg román kollégáikkal, az derül ki, hogy a bánya károsítja a környezetet, a kormány megteszi a szükséges lépéseket.

Gólyák követtek el tömeggyilkosságot Szentesen