Választásaink eredményei azt a képet tükrözik, hogy Magyarország állampolgárainak a választásokon részt vevő nagyobb része megfelezett. Gyakorlatilag néhány százalékos ingással a szavazók fele jobbra, fele balra szavaz. Arról az információk bizonytalanabbak, hogy az urnákhoz nem járuló tömegek szimpátiája hogyan oszlik meg. Valószínűsíteni lehet, ők csak akkor lépnek ki látszólagos közönyükből, ha a regnáló kormány gazdaságpolitikája annyira rossz, hogy a bőrükön kezdik érezni életszínvonaluk romlását. Ez a folyamat a vezetők bűnei miatt beindult, és a megszorítások gyorsítják.
Amikor Kádárral a kommunista rendszer végleg megbukott, politikusai exponált vezetőposztjaikon hozzáférve az anyagi javakhoz, szemérmetlenül és erkölcstelenül megszedték magukat. Ezzel megalapozták beleszólásukat az állam ügyeibe, majd a szavazóiknak is hazudva több választást is megnyertek. Ennek oka gazdasági erejük és az őket kiszolgáló írott és sugárzott sajtó. (És persze a nem szavazók patópáli magatartása.) A hazugságuk tetőpontja a legutóbbi választás volt, amikor a kirabolt, holdudvaruknak szétosztott, csődbe vitt gazdaságot médiasegédlettel dübörgő, sikeres gazdaságként állították be száz- és százmilliókért. Valami nemzetek feje feletti pénzügyi erők működése tapintható a volt keleti blokk államainak gazdasági kirablása hátterében, akiket segítenek az illető országok posztkommunista hatalombitorlói. Mert ezeket az országokat hatalmukat hazugságokkal körömszakadtáig védő proletármilliomosok vezetik. Tudják, egy egészséges és igazságos rendszerben számot kellene adni összeszélhámoskodott vagyonukról. Ma kimondhatjuk, a becsapott állampolgároknak mára félig kinyílt a szemük. Ennek a kriminokráciának már egyetlen tette, egyetlen szava sem igaz.
A rendszerváltásban nem feltétlenül bízók véleménye az volt, a kommunista uralom gazdasági rombolásából, rablásából, szélhámosságából valahogy kilábal az ország. Azonban az állampolgári erkölcs félszáz éves tönkretevésének helyrehozásához emberöltők kitartó nevelőmunkája és főleg erkölcsös közélet szükségeltetik. Ehhez azonban a volt kis és nagy, fiatal és öreg posztkommunistáktól meg kell szabadítani a politikai vezetést. Ha az önkormányzati választásokon is inaktív lesz a lakosság, akkor azt kapja, amit eddig kiérdemelt, ezt az amorális vezetést.
Dr. Sáry Gyula belgyógyász, Tapolca

Brutális támadás a Blahán: földre teperték a BKK biztonsági őrét, egy taxis felvette az egészet - videó!