A PM fokozza az ellenőrzést

Naponta több száz fővel emelkedik a feketemunkások száma – jelentette ki egy tegnapi konferencián a munkaügyi ellenőrzést végző hivatal illetékese. A tanácskozáson elhangzott: a feketekereskedelem aránya még mindig 20-25 százalékos.

2006. 07. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összességében mintegy ezermilliárd forint veszteséget okoz évente a feketegazdaság a magyar államkasszának – hangzott el az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tegnapi konferenciáján. Az érdekvédelmi szervezet szerint a rejtett gazdaság aránya csökkent, ám a hazai feketekereskedelem aránya még így is 20-25 százalék. Az OKSZ szakemberei úgy látják, hogy az adóbevételek nagyobbik felét kis számú adózó állja, ezért különösen elfogadhatatlan, hogy a kormányzat úgy terhelné meg az adófizetők szűkebb csoportját, hogy közben egy szélesebb kör elkerüli a közteherviselést. Feiner Péter, az OKSZ elnöke a kabinet megszorítócsomagjáról úgy vélekedett, hogy annak egyik része „a nadrágszíj további húzása”, míg az intézkedések másik része az eltitkolt jövedelmek, adóforintok határozottabb felkutatását célozza meg.
Karácsony Imréné, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára szerint a kormányzat adózással kapcsolatos lépései javítani fogják az államháztartás egyensúlyát. Kijelentette: jövő év január elsejétől minden alkalmazottal bíró vállalkozás számára kötelező lesz az elektronikus bevallás. Emellett az APEH honlapján látható lesz például, hogy egy vállalkozónak hány alkalmazottja van. A jövőben több vagyonosodási vizsgálatot indítanak, és keményebbek lesznek az adóhatóság, a vámparancsnokság és a fogyasztóvédelem ellenőrzései. A szakállamtitkár célként jelölte meg, hogy 125 ezer forint legyen az a minimális összeg, ami után a vállalkozóknak a járulékokat fizetni kell. A pénzügyi tárca illetékese figyelmeztetett: azok az adóalanyok, amelyeknek hat hónapnál régebbi, be nem fizetett adóhátraléka van, adataik nyilvánosságra hozatalával számolhatnak a jövőben, emellett adószámaik felfüggesztésére is lesz lehetőség.
Tavaly 186 milliárd forint jogerős adókülönbözetet állapított meg az APEH – mondta Hajdú Miklósné, a hivatal ellenőrzési főosztályának vezetője. Hozzátette: az összeg 85-90 százaléka az áfával van kapcsolatban. Az adóhatóság illetékese elmondta: évente 30 ezer ellenőrzést hajtanak végre az utcai árusoknál, 30 százalékuknál adódnak problémák, a bizonylatadás elmulasztása miatt 188 üzletet zártak be. Papp István, az Országos Munkabiztonsági és Munkavédelmi Főfelügyelőség elnöke szerint az év végére akár az ötvenezer főt is elérheti a feketén dolgozók száma, amely naponta több százzal növekedhet. A hatóság tavaly 5400 munkaügyi bírságot szabott ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.