Adományokat várnak Toller gyógyulásához

Alapítványt hoztak létre Pécsett Toller László gyógyulására, az anyagi felajánlásokat mától várják. A szervezetet a Pécsi Női Kosárlabda Kft. alapította, amelyhez csatlakoztak a színház vezetői is. Az adományokat magánemberektől várják, akik segíteni akarnak a beteg polgármesteren és családján. Toller László felesége elfogadja a támogatást.

Kapitány Gergely
2006. 07. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megpróbálják felébreszteni Toller Lászlót, aki csaknem három hete fekszik mesterséges kómában. Orvosai szerint ez akár hetekig is eltarthat, a rehabilitáció pedig évekig. A polgármester mielőbbi gyógyulása érdekében egy alapítványt hozott létre a Pécsi Női Kosárlabda Kft. A számlára mostantól bárki tehet pénzt, amit a család el is fogad. Rózsa Gábor, a kft. ügyvezetője közölte: beszélt a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikája igazgatójával, Dóczi Tamás professzorral, aki szerint nagyon hosszú és költséges lesz a rehabilitáció. – Ehhez szeretnénk hozzájárulni – fogalmazott.
Az már biztos, Toller László nem épül fel az őszi választásokig, az MSZP azonban még mindig őt tartja hivatalos polgármesterjelöltjének. Annak ellenére, hogy erre jogilag nincs lehetőség, egyelőre nem változtatnak, bár elismerik, akadnak bőven önjelöltek, akik polgármesteri babérokra pályáznak. Juhász István, az MSZP pécsi szervezetének elnöke úgy látja, mindig vannak önjelöltek, akik bármilyen sajnálatos eseményből lehetőséget kovácsolnak maguknak. Az MSZP-ben Szili Katalin után legutóbb Tóth József, a pécsi egyetem volt rektorának neve vetődött fel lehetséges utódként, hivatalosan azonban a párt nem ad információt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.