Úgy gondolom, a parlament által elfogadott módosítások mindenben megfelelnek az alkotmányossági követelményeknek – jelentette ki Veres János tegnap a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában, hozzátéve, hogy az Igazságügyi Minisztérium szakértői e szempontból is alaposan megvizsgálták a törvényjavaslatokat. A leginkább kifogásolt minimális adóval (elvárt adó) kapcsolatban kiemelte: az adózók bejelentéssel kérhetik az adóhatóságtól, hogy a minimális adóalapnál kevesebb után adózzanak, mert vállalkozásuk nyeresége nem éri el azt. „Az illetékes hivatal az esetükben meg fogja vizsgálni, hogy bevételeik és kiadásaik valóban így alakulnak-e” – mondta a pénzügyminiszter. Ez vonatkozik arra az előírásra is, hogy a vállalkozóknak a minimálbér kétszerese után kell társadalombiztosítási járulékot fizetniük.
Veres ismételten leszögezte: nehezen hihető, hogy a mikro- és kisvállalkozások negyven százaléka négy-öt éve folyamatosan veszteséggel vagy nyereség nélkül működik – idézte az MTI a pénzügyminisztert. Mint emlékezetes, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kedden jelentette be, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul a hétfőn elfogadott, a vállalkozásokat érintő egyes adózási intézkedések megsemmisítése érdekében. Az MKIK nem tartja elfogadhatónak, hogy a 2006. évre előirányzott intézkedések hatálya gyakorlatilag visszamenőleges. A módosításokra nem készülhettek fel a vállalkozók. Aggályosnak tartják egyebek mellett azt is, hogy az elvárt adóval, az „adóalap” önkényes megállapításával a bevételt adóztatnák meg. Nem tartják elfogadhatónak azt sem, hogy a minimálbér kétszerese után előírt járulékfizetési kötelezettség fiktív jövedelemhez kapcsolódik, nem pedig a tényleges teljesítmény szabja meg.
A másik oldalon pedig a többletfizetést nem ellentételezné többletszolgáltatás – áll a közleményben. A Levegő Munkacsoport három törvényt is alkotmányellenesnek és az ország érdekeivel ellentétesnek tart. A különadóról és a kamattámogatások után fizetendő járadékról, a házipénztáradóról s az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabály előterjesztésének módját és tartalmát is kifogásolja a zöldszervezet. A Levegő Munkacsoport nyílt leveléhez 15 társadalmi szervezet kapcsolódott. A Magyar Bankszövetség korábban ugyancsak alkotmányossági aggályait fejezte ki a banki különadóval, illetve az állami támogatásokat alapul vevő járadékkal kapcsolatban. Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke a július 4-én tartott sajtótájékoztatón elmondta: a vállalkozók tudomásul veszik, hogy szükség van a terhek növekedésére, de határozottan elutasítják a „kollektív bűnösségen” alapuló elvárt adó bevezetését. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége hétfőn délelőtt közzétett állásfoglalása szerint az adóváltozások év közbeni bevezetése kiszámíthatatlanná teszi a gazdálkodást, és súlyosan sérti a jogbiztonságot.

Közel havi egymilliót visznek haza a 444 újságírói – jól fizet a külföld