Amerikára veti szemét az al-Dzsazíra

Ha elhárul minden akadály, és Al Jazeera International néven az év végétől az arab hírtelevíziónak sikerül elindítania angol nyelvű programját, akár egy érdekfeszítő konkurenciaharc is kialakulhat a soha nem elég drága információ világkereskedelmében. Követve a trendet, a Hugo Chávez-féle Telesur mellett egy másik médiaóriás is terjeszkedésbe fogott Amerikában.

Ahogy a CNN az öbölháborúval teremtette meg saját nimbuszát tizenöt évvel ezelőtt, úgy az al-Dzsazíra az afgán invázió által gerjesztett hullámot lovagolta meg a maga módján. Amiért egyáltalán eljuthatott eddig, az állítólag nagyrészt a véletlen műve. Egy évvel alapítása után, 1997-re a csatorna már kinőtte a kereteit. A szaúdi tulajdonú Arabsat műholdon kínálkozó frekvenciát viszont a Canal France International (CFI) foglalta el, amíg egyszer – így szól a fáma – a CFI egyik technikusának műhibájából félórányi kemény pornó oszlatta el néhány millió arab család hétvégi szelíd vízipipafüstjét. Az ennek következményeként elnyert szerződés hirtelen 50 millióval növelte az elérhető nézőközönség létszámát.
A székhely, a katari főváros, Doha mellett Kuala Lumpurban, Londonban és Washingtonban létesülnek az al-Dzsazíra új sugárzási központjai. A huszonnégy órás, angol nyelvű műsor elindítása nem csak azt a térhódítási szándékot jelzi, amellyel a televízió a nevéből származó (az al-Dzsazíra szó szerinti jelentése „félsziget”) fizikai korlátokat hágja át. Amint azt nagynevű vetélytársaihoz képest is meglepően informatív és problémaérzékeny műsorai tanúsítják, karakánul vállalt célkitűzése szerint a csatorna azokat szólítja meg, akik elégedetlenek a nyugati kormányzati befolyás alatt álló tájékoztatás egyoldalúságával. Ez a „Vélemény – és a másik vélemény” mottójában összefoglalt perspektíva már nemegyszer váltott ki elítélő reakciókat a hatalmon lévőkből Keleten és Nyugaton egyaránt. Az Egyesült Államok kormányzati tényezői előszeretettel bélyegzik a dzsihádista propaganda eszközének az arab világ prominens hírtelevízióját. Az amerikai kábelszolgáltatók valószínűleg ezért is húzódoznak a televízióval kötendő szerződéstől. Sokan még mindig a szélsőséges iszlám egyik szócsöveként tekintenek rá, munkatársait pedig terrorista kapcsolatokkal vádolják. Kabuli tudósítóját az al-Kaidához való feltételezett kötődése miatt helyezték vád alá Spanyolországban, noha rábizonyítaniuk azóta sem sikerült semmit. Ahogy azt sem tudjuk, Bagdad ostromakor hogyan érhette végzetes találat a televízió helyi kirendeltségét.
Az al-Dzsazíra elsősorban Oszama bin Laden vélt üzenetközvetítőjeként és a Zarkávi-féle brutális túszvideók közzétevőjeként vívta ki a fél világ ellenszenvét, és azóta sem habozik, ha a sokkterápiához kell folyamodnia. 2003-ban a BBC is leendő vetélytársa védelmére kelt, amikor az nyilvánosságra hozott egy felvételt két brit katona holttestéről. Ez a háború emberéletben mérhető ára, szól a hírtévé lakonikus válasza, ha a genfi egyezmény által előírt normarendszer megszegését vetik szemére. A csatorna konfrontatív stílusa Irak vagy az izraeli–palesztin viszály esetében azonban csak a külföld számára visszatetsző. Két olyan kérdésről van szó, amelyben Marokkótól Indonéziáig szinte az egész arab világ egyetért. Azzal esetenként már kevésbé, ha Iránban a határ menti etnikai villongásokról tudósít – vagy, ahogyan Teherán hivatalosan indokolta a csatorna helyi irodájának bezárását, szítja őket –, mint tette azt tavaly áprilisban. Az pedig, hogy híreiben mostanság kezdi előnyben részesíteni az Amerika-konform „öngyilkos merénylő” kifejezést a heroizáló megjelölésekkel szemben, szinte reflexszerűen hívja elő „cionista agitáció” vagy „a CIA kihelyezett fellegvára” vádját az iszlám konzervatív beidegződéseiből.
Tavaly novemberben a Daily Mirror brit bulvárlap szellőztette meg, hogy kormányzati körökben felmerült az al-Dzsazíra központja ellen intézhető támadás terve, bár kevéssé valószínű, hogy az Egyesült Államok nem túl sikerteli regionális PR-kampánya elviselné az ilyen fatális hibát kísérő nemzetközi felzúdulást. Egy ilyen ötlettel talán már az előrehaladott neokonzervatív szenilitás sem nagyon kacérkodik, sőt a kezdeti, alig leplezett ellenszenvet sugalló kijelentések után az amerikai vezetés mintha rádöbbent volna, jó, ha nem kelti még tovább maga ellen a feszültséget. Erről az enyhülő hangnemről tanúskodik az az ajánlás, amelyben a 9/11-es bizottság határozottabb kormányzati jelenlétet sürget a már meglévő arab médiában. A két másik rivális térségbeli hírcsatorna közül az Egyesült Államok által pénzelt al-Hurra amúgy is köznevetség tárgya az arab világban mindenütt, míg a szaúdi tulajdonú al-Arabiya nemigen léphet ki a cenzúrázottság gyanúja árnyékából. A befolyás megszerzésének kétségkívül célravezetőbb módja a privatizáció lenne. Ez amúgy a csatornának is érdekében áll, különös tekintettel az Egyesült Államokban élő mintegy hétmilliós mozlim piac kínálta hirdetési lehetőségekre, bár aligha elképzelhető, Katar emírje milyen megfontolásból adna túl országa mérvadó presztízsű exportcikkén.
Ellentétes irányú támadások kereszttüzében állni, úgy tűnik, felér egy közvetett függetlenségi nyilatkozattal. Az al-Dzsazíra által képviselt partizánromantika vonzó a munkatársak számára, akik egyébként többnyire a riválisoktól érkeznek a csatornához. Jó stratégia ez, ha sikerült vele megnyerni a nyugati média oly kiemelkedő szereplőit, mint a Watergate-botrány után Richard Nixonnal elsőként interjút készítő David Frost a BBC-től, a CNN egykori sztárriportere, Rizwan Khan vagy az ABC „Nightline” című műsorának vezetője, Dave Marash. Őket pedig, ahogy azt a csatorna kereskedelmi igazgatója, Lindsey Oliver megjegyezte, nehéz lenne terrorizmussal vádolni.