A dátum azért bír különös jelentőséggel, mert az EB tavasszal egy másik magyar ügyet azzal hárított el, hogy annak tárgyalásában nem illetékes, mivel a vitatott adófizetés a 2004. május
1-jét megelőző időszakra esett. A mostani keresetben azonban a Kögáz Rt. és nyolc további társaság a csatlakozás utáni adófizetés jogosságát vitatják. Az ügyet tárgyaló Zala Megyei Bíróság arra kíváncsi: azzal, hogy a csatlakozási szerződés szerint Magyarországon 2007. december 31-ig hatályban maradnak egyes iparűzésiadókedvezmények, a közösség lehetőséget adott-e az iparűzési adó átmeneti fenntartására is. Nemleges válasz esetén a magyar jogi fórum abban is az EB segítségét kéri, hogy az iparűzési adó forgalmi típusúnak minősül-e. Ilyenből ugyanis a közösségi jog szerint csak egy létezhet a tagállamokban, Magyarországon pedig ez az áfa.
A kormány mindezek ellenére sem szünteti meg az adónemet. Bár az iparűzési adó felszámolásáról – 2007 végéig – fél éve még törvény is született, a most parlament előtt lévő csomagban szerepel az adó megtartása is. Ez azért is érdekes, mert a magyar kormány eleddig abban látta az iparűzési adó átmeneti megtartásának indokát, hogy a kapcsolódó kedvezmények is 2007. december 31-ig érvényesek. Az adó 2007 utáni megtartása viszont az EB szemében világosan arra utalna, hogy a kormány az adó körül szaporodó kérdőjelek ellenére köti az ebet a karóhoz. Márpedig, ha az iparűzési adó valóban uniós jogba ütközik, a kormány jóhiszeműségén múlik, hogy a befizetett összegeket a magyar állam köteles-e visszatéríteni. A közösségi jog szerint ugyanis, amennyiben egy tagállam jogi szabályozása kárt okoz magán- és jogi személyeknek, kérhető ezek megtérítése.
Kocsis Máté: Hogy tessék?? + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!