A német főiskolások hét közben lezajlott tüntetései a felsőoktatásban bevezetendő tandíjak ellen fokozódó gondokat okoznak a biztonsági szerveknek. Wiesbaden rendőrkapitánya azon meggyőződésének adott hangot, hogy a tiltakozó megmozdulások résztvevőinek egy része fokozatosan hajlik bűncselekmények elkövetésére. Az Akciószövetség a Tandíjak Ellen (ABS) szervezet sikeresnek nevezte a demonstrációkat, és kiemelve, hogy a politikusok nem ignorálhatják ezeket a megmozdulásokat.
A múlt század hetvenes éveiben az NSZK nyilvános főiskoláin eltörölték a tandíjakat. Az ország föderalisztikus struktúrájából kifolyólag – az alkotmány a tartományok hatáskörébe helyezi az oktatás felelősségét – a probléma kisebb-nagyobb szünetekkel napirenden maradt, és 2003 óta politikai, oktatásügyi meg jogi téren foglalkoztatja az érintetteket. Ekkor hat tartomány kereszténydemokrata kormánya az alkotmánybírósághoz fordult azzal a váddal, hogy a szövetségi állam túllépte illetékességét.
Azóta fokról fokra élesedik a vita hangvétele. Az adminisztrációs kötélhúzás légkörét jóval túllépték a diákok tiltakozó megmozdulásai. A főiskolások az oktatás eddigi struktúrájának előnytelen átalakításától tartanak, és egyre hangosabban, sőt agresszívabban adnak hangot véleményüknek. Az erőszakos tüntetések 1997-re nyúlnak vissza. Két esztendővel később megalakult a diákok ellenállását zászlajára tűző és a megmozdulások koordinációját végző szervezet, az Akciószövetség a Tandíjak Ellen. A szervezet több mint kétszáz regionális diák-érdekképviseletet fog össze, és a kétmillió főiskolásnak a hetvenöt százalékát reprezentálja. Ezen túlmenően az ABS számtalan szakszervezetnek, a politikai pártok ifjúsági részlegének, tudományos egyesületeknek és egyházi szerveknek a támogatását élvezi. Az első közös tiltakozó akciókra Berlinben, Kölnben és Stuttgartban került sor tízezer tüntetővel. Az egész köztársaságot átfogó felvonulásokon hatvanezren vettek részt. A hannoveri egyetem igazgatósága menekülésszerűen hagyta el a termet a tandíjakról folytatott megbeszélés során, amikor százötven felháborodott főiskolás ellenállásával találta szembe magát. Majna-Frankfurtban egy spontán megmozdulást a rendőrség oszlatott szét.
A legutóbbi tüntetések mozgatórugóiról a tartományok rendelkezései és bejelentései gondoskodtak. A sort Baden-Württemberg nyitotta meg, és közölte: 2007-től szemeszterenként ötszáz eurót követel a diákoktól. Az érintettek számára aligha jelent vigaszt, hogy a főiskolákon keresztül kölcsönt vehetnek fel, amit azután – a megfelelő kamatokkal együtt – a tanulmányok befejeztével fizethetnek vissza.
Az orosz fejlesztések lépéskényszerbe hozzák Ukrajnát














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!