Betonfalnak ütközött a repülőgép

Legkevesebb százhúszan, köztük nyaralásra utazó kisgyerekek vesztették életüket, amikor tegnap reggel leszállás közben betonfalnak, majd egy épületnek rohant és kigyulladt az orosz Szibir légitársaság Moszkvából Irkutszkba tartó járata. A szerencsétlenséget több mint ötvenen élték túl, köztük – a csodával határos módon – az egyik pilóta. A moszkvai magyar nagykövetségnek nincs értesülése arról, hogy magyar állampolgár is utazott volna a belföldi járaton.

MN-összeállítás
2006. 07. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leszállás után balesetet szenvedett az orosz Szibir légitársaság 778-as számú, Moszkvából Irkutszkba tartó járata, helyi idő szerint tegnap reggel, nyolc óra előtt. Az Airbus A310-es leereszkedett a kifutópályára, ahol a vizes aszfalton gurulva hirtelen megcsúszott, irányt változtatott, nekiszáguldott egy betonfalnak, amit áttört, majd belerohant egy épületbe, és kigyulladt. A szerencsétlenség halálos áldozatainak száma százhúsz és száznegyven között lehet. Voltak, akikkel az ütközés ereje végzett, mások megégtek vagy füstmérgezés miatt haltak meg.
A gép fedélzetén nyolctagú személyzet és százkilencvenhárom turista tartózkodott, az utasok jelentős része gyermek volt, aki a Bajkál-tóhoz repült nyaralni Moszkvából – írta a BBC. A gépen tizenkét külföldi – három német, két lengyel, két azeri, két fehérorosz és három kínai – utazott – áll a légitársaság közleményében. Magyarország moszkvai nagykövetségéről az ügyeletes diplomata a távirati irodának telefonon azt mondta, nincs értesülésük arról, hogy magyar állampolgár is utazott volna a repülővel.
Az ütközéssorozat után kigyulladt géptörzsből tizenegyen tudtak önerőből kimenekülni – jelentette az orosz Interfax hírügynökség. A BBC tudósítója szemtanúkat idézett, akik látták, hogy többen is kivetették magukat a lángoló repülőgépből. Mivel a becsapódás erejétől az Airbus első fele, az utastér jó része összeroncsolódott, a legkevesebb ötven túlélőt, pontosabban azokat, akik nem ugrottak ki a járműből, a gép hátsó felén keresztül próbálták kimenteni – közölték a mentőalakulatok tagjai. Csodával határos módon az egyik pilóta is az életben maradtak között van. A tűzoltóknak három óra alatt sikerült megfékezniük a lángokat, a mentésben részt vevő szakemberek közép-európai idő szerint kora délutánig a különféle jelentések szerint több mint százhúsz holttestet emeltek ki a roncsok közül. A kórházban ápoltak többségének égési sérülései vannak. Az áldozatok száma nem tekinthető véglegesnek, mert több mint tízen a helyi kórház intenzív osztályán fekszenek.
Az elsődleges szakértői vizsgálatok szerint a tragédiát a hidraulikus fékrendszer meghibásodása okozta. A repülőgép mindkét fekete dobozát sértetlenül megtalálták, az adatok kiértékelését megkezdték a szakemberek. A történtek kiderítésére Putyin orosz elnök utasítására vizsgálóbizottságot állítottak fel.
Az irkutszki repülőtéren már történt hasonló baleset: 2001 júliusában egy Tu–154-es gép leszállás közben – a pilóta hibája miatt – a kifutópályába csapódott. A baleset 145 áldozatot követelt.
Miként arról beszámoltunk, alig két hónapja 113-an haltak meg, amikor egy, az oroszországi Szocsiba tartó örmény Airbus A320-as zuhant a Fekete-tengerbe a célállomás közelében. 2004 augusztusában egymás után lezuhant egy Tu–134-es, majd egy Tu–154-es gép is, alig 12 óra leforgása alatt a moszkvai Domodedovo repülőtérnél. Akkor összesen 89-en vesztették életüket. 2002-ben 69-en, túlnyomórészt nyaralni utazó baskír gyerekek haltak meg, amikor a Bodeni-tó fölött összeütközött egy Tu–154-es utasszállító és egy Boeing teherszállító repülőgép.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.