Ez az incidens tökéletesen jellemzi az EU–orosz kapcsolatok ingatag voltát, és annak az igényét, hogy legalább maguknak a tárgyalásoknak legyenek szilárdabb keretei. A megállapodás a kapcsolatok kereteit korszerűsíti és ambiciózusabbá teszi. Törvényileg kötelező lesz, és a korábbi EU–Oroszország partneri és együttműködési megállapodás helyébe lép. A bizottság olyan megállapodást javasol, amely az EU–Oroszország együttműködés teljes területére vonatkozik, elsősorban a kereskedelem és azon belül is az évről évre fontosabbá váló energiakereskedelem fejlesztésére és elmélyítésére. A bizottság pedig az unió finn elnökség fél éve alatt megállapodást kíván tető alá hozni a tárgyalási irányelvekről, majd pedig e megállapodás aláírása után kezdődhetnek a tárgyalások az orosz féllel.
Oroszország Benita Ferrero-Waldner, a külkapcsolatokért és európai szomszédságpolitikáért felelős biztos szerint az unió stratégiai partnere, és ennek tükröződnie kell az új megállapodásban. A bizottság azt kívánja, hogy az új megállapodás az olyan közös értékek elismerésén alapuljon, mint a demokrácia, az emberi jogok és a törvények betartása, vagyis pontosan olyan elemeken, amelyek más stratégiai partnerek – mint például Amerika és Szaúd-Arábia – esetében teljességgel hiányoznak.
A bizottság azt reméli, hogy a megállapodás ugyanakkor olyan célokat is tartalmaz majd, mint a politikai és külső biztonsági együttműködés, a hatékony multilateralizmus, a szervezett bűnözés elleni küzdelem, a tömegpusztító fegyverek, a migráció és a terrorizmus elleni harc. De a bizottság fő célja a kölcsönösségen alapuló EU–orosz energiakapcsolatok és a két fél közötti kereskedelmi szálak szorosabbra fűzése.
Oroszországgal azért is fontos stratégiai kapcsolatokat kiépíteni, mert az kulcsfontosságú globális szereplő; az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja, és jelentős a befolyása az őt környező országokra, beleértve Közép-Ázsia térségét is.
A történelem ismeretében mindazonáltal igen érdekes, hogy épp Finnország az, amelyik az EU soros elnökeként ekkora hangsúlyt fektet az Oroszország felé való nyitásra. A finnek igencsak felemás érzelmekkel viszonyulnak Moszkvához, sőt Tarja Halonen finn elnök egyelőre nem is tesz eleget orosz kollégája, Vlagyimir Putyin meghívásának.
Ünnepi bevásárlás: Így tartanak nyitva az élelmiszerboltok december 24-én és szilveszterkor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!