Mosolygást váltott ki a Köztársaság téren a Fidesz zárt elnökségi ülésével kapcsolatban megjelent sajtóértesülés, amely az ellenzéki párt önkormányzati választásokra kitűzött – az MSZP szerint meglehetősen visszafogott – céljaival foglalkozott. Eszerint a jelenleg fideszes vezetés alatt működő megyei jogú városok (Debrecen, Kaposvár, Zalaegerszeg, Tatabánya és Hódmezővásárhely) polgármesteri címének megtartása mellett Békéscsabán, Kecskeméten, Győrben és Szombathelyen kívánják megszerezni a városirányítást az ősszel.
Ehhez képest lapunk szocialista forrásból úgy értesült: az MSZP számára a napokban elkészült, a megyei jogú városok pártpreferenciáit felmérő közvélemény-kutatás a települések többségében szocialista előnyt mutat. Az elemzés a Fidesz várakozásaival szemben Kecskeméten és Szombathelyen is a koalíció jelöltjének győzelmét jósolja. Informátorunk szerint ezekben a városokban azért sem lehet realitása az ellenzéki győzelemnek, mert egyelőre az MDF-fel és helyi patrióta civil szervezetekkel sem sikerült megállapodniuk a közös indulásról. A szocialisták ezért az – egyébként a várakozásokhoz képest mérsékeltebb – országos népszerűségvesztés ellenére is magabiztos győzelemben bíznak.
Az MSZP-ben egyébként alacsony részvételi arányra számítanak az önkormányzati választáson, amely szerintük a Fidesz szavazótáborát nagyságrendileg ugyanolyan arányban készteti majd otthonmaradásra, mint a szocialisták szimpatizánsait.
A pártközpont által a közvélemény-kutatások mellett megrendelt elemzések alapján az MSZP kampányt előkészítő stratégiájának egyik eleme várhatóan a megszorító intézkedések elleni demonstrációk átpolitizálása lesz. Így a Gyurcsány-csomag elleni esetleges tiltakozások mögött a szocialisták „fideszes szervezkedést” igyekeznek majd felfedezni, erről (a médián keresztül) a közvéleményt is meg akarják győzni. Az egyik elemzés ugyanis arra is kitér, hogy a magyarok többsége nem szereti a „hőzöngést”, amelyet természetesen az MSZP is elutasít. Értesüléseink szerint a tanulmány írója példaként a Bush-látogatást is megemlítette, hogy az amerikai elnök nem tud olyan helyre menni a világban, ahol annyira kevesen tiltakoznának politikája ellen, mint Budapesten.
Varga Mihály, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős alelnöke lapunknak kijelentette: minden településen komoly szándékkal indulnak el a Fidesz jelöltjei, természetesen van, ahol nagyobb, van, ahol kisebb az esély a sikerre. Az ellenzéki politikus szerint ott, ahol most is fideszes városvezetés van, vagy ahol már korábban volt, könnyebben győzhet a polgári oldal az őszi önkormányzati választáson. Varga kiemelte még a megyei jogú városok közül Békéscsaba és Győr szerepét, ahol ugyan korábban sohasem volt fideszes polgármester, de a tavaszi országgyűlési választás eredménye bizakodásra adhat okot a polgári oldal helyi polgármesterjelöltjei számára. A nagyobbik ellenzéki párt szerint ebben a helyzetben a fővárosban is reális esély van a nemzeti oldal győzelmére. – Belefáradtak már az emberek Demszky Gábor 16 éve tartó ígérgetésébe, a mostani főpolgármester nem több, mint szimpla pártpolitikus. Ehhez képest Tarlós István már bebizonyította, hogy függetlenként is lehet kompromisszumra, együttműködésre építve várost vezetni – tette hozzá Varga Mihály.
A Fidesz alelnöke a kabinet teljesítményével kapcsolatban elmondta, minden nap, amit a Gyurcsány-kormány eltölt hivatalában, csak a Fidesz és az ellenzék esélyeit növeli. – Az emberek számára kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc és a kormány korábban nem volt őszinte hozzájuk. Ez a tény, valamint a miniszterelnök megszorítócsomagja növelte a Fidesz esélyeit – szögezte le Varga Mihály, aki hozzáfűzte, a politika iránt van egy általános bizalmatlanság a választópolgárok körében, amely erősen megnőtt a kormánypártok irányában.
A politikus a közelgő önkormányzati választásokkal kapcsolatban megjegyezte, a kampányuknak helyi és országos szintje lesz. – A központi kampány több dologra is koncentrál majd. Egyrészt arra, hogy olyan kormánypárti politikusok kérik majd ismét az emberek bizalmát, aki tavasszal rútul becsapták őket. Kiemelten foglalkozunk azzal, hogy a kormány megszorító intézkedéseinek milyen negatív hozadékai vannak, és erre kínálunk megoldási javaslatot is. Sokkal hitelesebb lesz az, ha arról fogunk beszélni az embereknek, hogy mi ebben a helyzetben mit tennénk, és települési szinten milyen megoldásokat tartanánk jónak – jegyezte meg Varga Mihály.
Totális megtévesztés a baloldali sajtó részéről: a valóság az, hogy nem vehetnek tőkealapok termőföldet!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!