Csángósors Erdélyben

Köszönet illeti önöket, hogy Gazda Árpád írása által megvilágosították azt a csángókérdést, amely eddig nemigen kapott kellő publicitást a magyar sajtóban sem (Üzenet Kádárnak, Magyar Nemzet Magazin, július 1.). A cikk valóban szomorú tényeket sorakoztat fel a jobb sorsra érdemes magyar néptöredék múltjáról és jelenéről. Az ugyan nem meglepő, hogy a regnáló és az egykori Ceausescu-rendszer miként kezeli (kezelte) a csángókérdést, hogy milyen származáselméletet fabrikált e tudományos kör, csakúgy, mint a dákoromán elmélet tekintetében. De hogy EU-szinten is így kezeljék az ügyet, az szerintem a művelt Nyugat szégyenének minősül! Hát szabad ilyet elkövetni egy mélyen vallásos magyar népcsoporttal a XX–XXI. században? Ha igen, akkor mi tartozik a bűn kategóriájába?
Jó lenne, ha foglalkoznának például a csángó „keresztszülő” programmal, amely nemes mozgalom, és direkt formában segíti a csángó magyar oktatást. Mi már jó ideje bekapcsolódtunk ebbe, és rendszeresen küldjük az alapítványnak a támogatást, „keresztgyerekünkkel” pedig élő kapcsolatot tartunk. Nekünk, nyugdíjasoknak ez (8 unokánk mellett is) örömöt és megnyugvást jelent. Tavasszal elindítottunk egy gyűjtési akciót, amely a város iskoláiban tanszer-, a lakosság körében pedig készpénzadományokra irányul. Szerencsére városunk vezetésének teljes körű támogatását élvezzük. Annál is inkább, mert önkormányzati testületünk már korábban határozatot hozott, hogy a felépülő rekecsini iskolában egy tantermet berendez. Úgy gondolom, ez követendő példa lehet.
Rádics József
Mohács