Dél-Korea kiéhezteti Phenjant?

Hírösszefoglaló
2006. 07. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Titkosszolgálati jelentések arra utalnak, hogy Észak-Korea egy második nagy hatótávolságú, Taepodong-2 típusú rakétát is kilövőállásban tart – közölte tegnap Jun Kvang Ung (Yoon Kwang-ung) dél-koreai miniszter. A miniszter, akinek szavait a Yonhap dél-koreai hírügynökség nyomán az MTI idézte, újságírók előtt elmondta, hogy korábbi információk szerint két ballisztikus rakéta volt észak-koreai kilövőállásokban, egyiket szerdán már kilőtték. Hozzátette azonban, hogy további titkosszolgálati jelentéseket várnak a második rakéta megerősítésére.
Ugyancsak tegnap Szöulban bejelentették, Dél-Korea addig késlelteti az élelmiszer és műtrágya szállítását Észak-Koreának, amíg nem oldódik meg a rakétaválság. A rakétakísérletekkel kapcsolatos válság ellenére ugyanakkor Dél-Korea hajlandó a jövő hétre tervezett miniszteri szintű tárgyalás megtartására Észak-Koreával. A szöuli kormány úgy ítéli meg, hogy szükség van a párbeszéd folytatására – közölte az országegyesítési minisztérium illetékese. A tárgyalások kedden kezdődnek Puszanban.

Fenyegetés. Egy magas rangú amerikai küldött szerint az Egyesült Államok és Kína között egyetértés van a tekintetben, hogy provokatív tett volt az e héten végrehajtott észak-koreai rakétakísérletek sorozata, s abban is egyetértenek, hogy közös fellépésre van szükség. Christopher Hill, az észak-koreai atomprogramról folyó hatoldalú tárgyalások amerikai főtárgyalója ázsiai körutat kezdett pénteken, hogy meggyőzze az ázsiai országokat: „észre kell téríteni Phenjant”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.