Dokkolt a Discovery az ISS-en

Hét űrhajóssal a fedélzetén magyar idő szerint tegnap délután landolt a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson (ISS) a Discovery, amelynek külső habszigeteléséből kisebb darabok váltak le a keddi start után. Az érzékelő műszerek szerint az incidens miatt nem sérült meg az űrrepülőgép hővédő pajzsa.

MN-összeállítás
2006. 07. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Célba ért tegnap az amerikai Discovery, amely hét asztronautával kedden indult el a floridai Kennedy Űrközpontból az ISS-re. A simán dokkoló űrrepülőgép élelmiszert, üzemanyagot és tudományos felszereléseket vitt magával, s tizenkét nap múlva térhet vissza a Földre. A személyzet két tagja ezalatt két űrsétán vesz majd részt. A már útközben elvégzett, első vizsgálatok szerint nem sérült meg az űrrepülőgép hővédő pajzsa, amelynek a külső üzemanyagtartályát borító habszigeteléséből több darab is levált a keddi fellövéskor – adta hírül az AP.
Ismeretes, hogy a Földre viszszatérő Columbia űrsikló 2003. február 1-jén hét asztronautával a fedélzetén a légkörbe lépve felrobbant, mert amikor felbocsátották, egy leszakadt habdarab megsértette a külső üzemanyagtartály hővédő burkolatát. A katasztrófa után az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) évekre leállította az űrsiklóprogramot, de azóta sem sikerült olyan műszaki megoldást találni, ami kizárná a szigetelőelemek leszakadásának kockázatát. Ezért a földi irányítókat érthetően nyugtalanította, hogy a Discovery üzemanyagtartályának hőszigetelő habjából a start után három perccel három-négy kisebb darab levált, s ezeket az ötödik percben még kettő követte.
A NASA szakértői szerint azonban az incidens időpontjában a sikló olyan magasságot ért el, ahol az apró habdarabok már aligha ütődhettek nagy erővel a hővédő pajzshoz, de a feltevés helyességét a Discovery műszereinek is alá kellett támasztania. Az űrjármű robotkarjára erősített érzékelő segítségével az űrhajósok már repülés közben letapogatták a külső burkolatot, s a fedélzeti kamera képeit is továbbították a Földre. A több mint hat órán át tartó vizsgálódás adatai alapján a mérnökök úgy látják, valószínűleg nem lesz szükség arra, hogy az ISS-re érve az asztronauták javítási munkálatokba fogjanak. A landoláshoz készülő gépről az ISS-en tartózkodó orosz Pavel Vinogradov és az amerikai Jeffrey Williams is videofelvételeket készített, s ezek sem adnak okot az aggodalomra. Azt azonban csak az adatok alapos elemzése után tudják eldönteni, biztonságosnak ígérkezik-e a Discovery hazafelé vezető útja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.