Nemsokára meg fogjuk köszönni Gyurcsány Ferencnek az ország érdekében végzett, fáradságot nem ismerő munkáját. Ezt magától a miniszterelnöktől tudjuk, aki minap a Csepeli Munkásotthonban tartott előadásán valahogy így fogalmazott: „…a végére Magyarország érteni fogja. Azt fogja mondani a végén Magyarország: Miniszterelnök úr, jó, hogy megtették!” A magyar kormányfő megelőlegezte magának a nemzet háláját. Ebből is látható, hogy Gyurcsány jövőbe látó ember. Egy lépéssel mindig előrébb van… Nekünk is ilyeneknek kellene lennünk. Például már most, életében bronzba önthetnénk miniszterelnökünk lovas szobrát, és akkor nem kell majd utólag kapkodni, esetleg utcát, teret nevezhetnénk el róla. Egy előrelátó, lánglelkű ember, aki már a brutális megszorítások legelején megmondta, hogy hamarosan hálálkodni fog majd neki Magyarország közönsége.
Azt is mondta még Gyurcsány látnok ezen a csepeli fórumon, hogy „ha a világ nem fordul ki a négy sarkából, akkor a bejelentetteken túl további megszorításokra már nem kerül sor”. De mégiscsak ki fog fordulni a világ a négy sarkából, ugyanis – mint később kiderült – vannak még bizonyos tennivalók a totális jólét eljövetele előtt, következik még az egészségügy, a közlekedés, a nyugdíjrendszer átalakítása, valamint a vagyonadó bevezetése, illetve a rokkantnyugdíjazás szabályainak felülvizsgálata. Nyugi, 2008-tól elindulunk az emelkedés útján.
Totális megtévesztés a baloldali sajtó részéről: a valóság az, hogy nem vehetnek tőkealapok termőföldet!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!