Elsőkből utolsók lettünk

Czirják Imre
2006. 07. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vitasorozatot indított tegnap a Szabad Európa Központ és az Európai Parlament (EP) magyar néppárti képviselőcsoportja. A tegnapi tanácskozás témája az volt, hogyan lettünk éllovasból sereghajtók az unióhoz újonnan csatlakozott országok között. Szájer József EP-képviselő szerint ennek oka a kormány katasztrofális nemzetellenes politikája és felelőtlen hazudozása. Az Európai Bizottság hazafiasabb a magyar nemzeti érdekek képviselete szempontjából, mint Magyarország megválasztott nemzeti kormányzata, ugyanakkor a kormány minden brüsszeli jelzést, figyelmeztetést úgy fordított le, mintha biztatásról lett volna szó – fejtette ki. Surján László EP-képviselő Gyurcsány Ferenc bűnbakkeresésére reagálva adatokkal bizonyította, hogy az államháztartás hiánya nem 2002 elején vagy 2001-ben, hanem a kormányváltást követően, decemberben ugrott meg drámaian.
Varga Mihály volt pénzügyminiszter úgy vélte: 2002 óta nincs végiggondolt, összehangolt gazdaságpolitika, helyette ötletelés, sodródás folyik, trükk után trükk követi egymást. Az EU tapasztalata, hogy legfeljebb kozmetikázásban járunk az élen, ügyeskedő simlisként a görögökkel együtt a szégyenpadra kerültünk, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy olyan ország legyünk, amelyen mindenki elverheti a port. Bod Péter Ákos azt hangsúlyozta, hogy a polgári oldalnak fel kell készülni arra, hogy pozitív választ adjon a felmerülő kérdésekre. Mellár Tamás közgazdász hozzátette: az 1979-es második olajválság óta tartó „húzd meg, ereszd meg” gazdaságpolitikából ki kell törni, ez pedig csak úgy képzelhető el, ha elérjük, hogy a hazai tulajdonú cégek állítják elő a GDP 60 százalékát, 20 százalékát az állami szektor, és a maradék 20-at csak a külföldi tőke.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.