Emlékezés Horváth Balázsra

Munkatársainktól
2006. 07. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pártállásra való tekintet nélkül méltatták az egykori belügyminiszter munkásságát a politikusok, akik az Országgyűlésben megemlékeztek a súlyos betegségben hét végén elhunyt Horváth Balázsról.
Egyperces néma felállással tisztelgett a néhai képviselő emlékének tegnapi ülése kezdetén a parlament. Előzőleg Szili Katalin bejelentette, hogy az Országgyűlés saját halottjának tekinti a politikust. – Emlékét kegyelettel őrizzük – mondta a házelnök.
Horváth Balázsra, a Fidesz hét végén elhunyt képviselőjére emlékezett a párt frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában a parlamentben. Navracsics Tibor felidézte: az Antall-kormány első belügyminisztere önmagát „pannonpolgárként” definiálta, utalva ezzel szűk hazája, a Balaton-felvidék, a Somló hegy vidéke tájjellegére, latinos temperamentumára. A frakcióvezető szerint halálát az egész térség gyásza kíséri, hiszen a nagy múltú családból származó Horváth Balázs irodalmi, jogászi műveltségével nemcsak Veszprém városának, hanem az egész térség közéletének hangulatot adott. – Isten nyugosztalja! – zárta felszólalását Navracsics Tibor, aki szerint pótolhatatlan veszteség érte barátait, az egész közéletet. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter hangsúlyozta, Horváth Balázs emlékét a Magyar Köztársaság Országgyűlése megőrzi. A politikus részvétét fejezte ki a megboldogult családjának és frakciójának, majd az első demokratikus kormány belügyminisztereként vállalt nehéz feladatát méltatta.
Az Országgyűlés tegnapi ülésén a szabad demokraták nevében Kuncze Gábor pártelnök is részvétét fejezte ki a politikus halála kapcsán.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.