Érdek és védelem

2006. 07. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezzel nem kalkuláltak az Új Magyarország programjának összetákolásakor. A magyar társadalom egy valóban új, eddig ismeretlen, mondhatni elképzelhetetlen jelenséget él meg: a szakszervezetek a baloldali kormánnyal szemben kívánják megvédeni a munkavállalók érdekeit. Persze mi más lenne a szakszervezetek dolga, szerepe, célja, mint a politikai agyrémeknek és munkaadói önkényeskedéseknek kiszolgáltatott robotosok érdekvédelme. Ám hazánkban ez egyáltalán nem ilyen magától értetődő. A néphatalom idején, a „létező szocializmusban” a szakszervezetek védelmeztek az égvilágon mindent, csak éppen a munkásemberek jogait és érdekeit nem. Sőt kifejezetten azért tartották őket, hogy megakadályozzák a dolgozók öntudatra ébredését, összefogását, spontán szerveződését. Aczél György megkapó bájjal fejtette ki a hetvenes évek végén, hogy a magyar munkások miért nem lépnek fel egységesen, miért nem tiltakoznak az életüket megnehezítő, megnyomorító kormányzati (valójában: párt-) intézkedések ellen. Mondá pedig Aczél elvtárs, hogy Magyarországon a munkásosztály uralkodik, mondhatni, a munkás önmaga munkaadója, márpedig ki az a társadalmilag analfabéta, aki önmaga ellen sztrájkol, tüntet, tiltakozik?
Ám a „történelmi szükségszerűség” az úgynevezett rendszerváltás után is furcsa helyzeteket produkált. A sok naiv ember azt hitte, hogy a kommunisták bukásával a szakszervezetek is magukhoz térnek, és úgy működnek majd, ahogyan az a normális országokban megszokott. Ostoba, hiú remény volt, mert nálunk „történelmileg úgy alakult”, hogy a szakszervezetek átmentették magukat a létezőből valami nem létező szocializmusba. Az érdekvédelem professzionális nagyjai egyrészt taccsvonalon kívülre rugdosták az újonnan jelentkező, amatőr érdekvédőket, másrészt lenyúlták (törvényesen privatizálták) a szakszervezeti vagyont, harmadjában pedig mint „de genere” baloldaliak összebútoroztak a szocialista (szociáldemokrata?!) párttal.
A magyar szakszervezetek 1990-ig folyamatosan sztrájkoltak – már ami a dolgozói érdekvédelmet illeti, s mivel csak ebben volt tapasztalatuk, ezt a gyakorlatot 1990 után is folytatták. Leszámítva a nemzeti, a munkásemberek jobb, élhetőbb körülményeit is szem előtt tartó, jobboldali kormányok időszakát, mert olyankor kitört belőlük a mozgalmár. Például ma sem lehet tudni, miért buggyant fel bennük a buzgalom a polgári kormány munka törvénykönyvét módosító javaslatai ellen, amikor a Bokros-csomag népnyúzó intézkedéseihez egy határozott szavunk nem volt. Viszont ellenezték a minimálbér emelését. Na, ezek a szakszervezetek most tüntetést szerveznek a Gyurcsány-féle megszorító intézkedések ellen. Akkora a felháborodás és az elégedetlenség, hogy már a kormány óvintézkedései sem segítenek. A legnagyobb szakszervezeti szövetség, az MSZOSZ elnöke, Wittich Tamás hiába kapott állami stallumot, a demonstrációt nem lehet leállítani. A hat legnagyobb szakszervezeti szövetség, köztük a vezetőjétől leamortizált MSZOSZ, ott lesz a tüntetésen, és garantálható, hogy sem tiltakozásaikban, sem követeléseikben hiba nem lesz.
De azért ne legyenek illúzióink. A tüntetésnek legkevésbé sem az a célja, hogy a Gyurcsány-csomagot vagy annak a munkavállalókat negatívan érintő részeit visszavonják. Le kell vezetni a feszültségeket, s jobb, ha erre a lakájszakszervezetek vállalkoznak, s nem az ellenzék lesz a hangadó. Egy kis virtuális kormányellenesség jól jöhet nekik azokra az időkre, amikor a különböző egyeztető, „demokratikus”(!) fórumokon önként és dalolva áldozzák fel a munkavállalói érdekeket a reformok oltárán.
Történhet meglepetés is?

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.