Eredménytelen körút

Noha a magyar lakosság felé intézett hivatalos kormányzati kommunikáció szerint még nem született semmilyen döntés az ingatlanadóról, Gyurcsány Ferenc június végi körútja során külföldi befektetőknek már bejelentette ezen adónem bevezetését – értesült lapunk.

Munkatársunktól
2006. 07. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyökeresen eltér a lakosság tájékoztatásának kormányzati kommunikációja a miniszterelnök június végén tett külföldi látogatásán elhangzottaktól. Ugyanis amíg Veres János pénzügyminiszter még e héten is azt közölte, hogy semmilyen döntés nem született az ingatlanadó ügyében, addig információink szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Frankfurtban és Londonban tett befektetői körútja során már bejelentette ennek bevezetését. Értesüléseink szerint Gyurcsány nemcsak az adóemelésekkel és az ingatlanadó bevezetésével igyekezett meggyőzni a befektetőket, hanem a gázár- és a tömegközlekedési támogatások további drasztikus csökkentését is kilátásba helyezte, és a támogatáscsökkentésekből befolyó jövő évi 140 millió eurós megtakarítás után 2008-ra már ennek az összegnek a dupláját ígérte.
A befektetői körút azonban nem mutat pozitív eredményeket, amit jól érzékeltet a magyar államkötvények iránti lanyha érdeklődés, valamint az, hogy a befektetők egyre drágábban hajlandók finanszírozni a magyar államháztartás hiányát. Az Államadósság Kezelő Központ legfrissebb adatai szerint a három hónapos állampapírok kamata immár eléri a 6,67 százalékot, a hároméves állampapíroké pedig a 8,04 százalékot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.