Federer, az esőálló

Az angol nemzetközi teniszbajnokság keddi női negyeddöntőiből a torna első négy kiemeltje jutott be az elődöntőbe, de tegnap, a férfiviadal hasonló fázisában már csak azért sem várhattuk a papírforma beteljesedését, mert a 3. és a 4. kiemelt korábban kiesett. Az első, a svájci Federer azonban ismét játszmaveszteség nélkül haladt tovább.

Munkatársunktól
2006. 07. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Federernek a hetedik kiemelt Mario Ancic mellett még egy ellenfele akadt tegnap: az eső, ami néhány percnyi játék után, már 2:2-nél félbeszakította a centerpálya nyitó mérkőzését. A svájci világelsőnek azonban a horvát vetélytárstól is jó oka volt tartani, hiszen Wimbledonban legutóbb éppen tőle szenvedett vereséget. Igaz, ez még 2002. június 25-én történt, azóta viszont 45 győzelmet aratott ezen a versenyen, így az elmúlt három évben megnyerte a tornát. Idén is magától értetődően lépdelt előre, hiszen mind a négy korábbi riválisát játszmaveszteség nélkül búcsúztatta, és e szokásával Ancic küzdőképessége dacára sem szakított.
Az első két szettet egyaránt 6:4-re hozta, az újabb esőszünet sem zökkentette ki, sőt, a negyedik játszmában mindjárt 3:0-ra elhúzott. A horvát ekkor még egyszer összekapta magát, elnyerte Federer adogatását, majd megtartotta a sajátját, így 3:2-re szépített, sőt, 4:3-nál breakpontig jutott. Ám a svájci ekkor három játékban is megvillantotta különleges képességeit, 5:3-ra növelte vezetését, és végül megint 6:4-re – tehát „természetesen” három játszmában – diadalmaskodott.
Ezzel elsőként érte el az elődöntőt, mert a Hewitt–Bagdatisz, a Stepanek–Björkman és a Nadal– Nieminen találkozó lapzártakor még tartott.
Ma a női elődöntők következnek Mauresmo–Sarapova, Henin-Hardenne–Clijsters szereposztásban, és míg a francia ranglistavezető továbbjutása papírforma, addig a két, egymással a pályán kívül is rivalizáló belga belharcának végkimenetelére már nehezebb jósolni.
Ugyancsak a női tenisz és Wimbledon híre, hogy a 49 éves Martina Navratilova bejelentette: az idény végén visszavonul.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.