Gyengült a forint

Csökkenéssel zárta a tegnapi kereskedést a magyar tőkepiac. A BUX 2,4 százalékos visszaesését az okozta, hogy a befektetők az amerikai vállalati adatok miatt pesszimistává váltak. Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető részvények, valamint néhány meghatározó nagyságú kis papír is. A bankközi devizapiacon a forint a 280-as szint közelébe gyengült az euróval szemben.

Munkatársunktól
2006. 07. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megérkezett a várva várt korrekció a pesti tőzsdére, bár szakértők emelkedést jósoltak tegnapra, a BUX mégis 2,4 százalékos csökkenéssel zárt. A magyar indikátor napközben több lépcsőben gyengült, s végül 21 804 ponton fejezte be a napot. Elemzők elmondták, hogy a nemzetközi hatások erőteljesen érvényesültek a magyar parketten. Az amerikai vállalatok második negyedéves eredményei, valamint az izraeli–libanoni konfliktus pesszimizmust okozott, így a BUX-ra is negatív hatást gyakorolt.
A 22,15 milliárd forintos forgalom is jelezte, hogy az eladói nyomás nem volt túl nagy a Deák Ferenc utcában. A befektetők ugyan nem dobálták el a részvényeket, de néhány papír ára meglepő mértékben zuhant. A nap vesztese az OTP lett, a pénzintézet részvényei 4,3 százalékkal leértékelődtek. Hasonlóan erőteljes gyengülést produkált az Egis és a Fotex is. A kisebbik gyógyszergyártó ára 5,9 százalékkal, az ingatlanbefektetési cég értéke 6,8 százalékkal esett vissza.
A bankközi devizapiacon a forint az euróval szemben gyengült. A magyar fizetőeszköz a környező országokban kialakult devizapiaci irányt vette fel, és 280-as szint közelébe gyengült. A kereskedők elmondták, hogy megváltozott a piac pozitív hangulata, a régió valutái ismét gyengültek a feltörekvő piacok azonos kockázati besorolású valutáival együtt. Az izraeli–libanoni konfliktus a fejlett piacok valutáinak kedvez, s a nyersanyagárak emelkedése is idegességet generál a piacon. A kedvezőtlen nemzetközi hatások mellett rossz hír volt a forint számára, hogy az adótörvények esetleges normakontrollja akár szeptemberig is eltarthat, ami bizonytalanságot generál a piacon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.