Hatáskör nélkül

Szabó Eszter
2006. 07. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tegnap bejelentett konvergenciatanács ugyan számos rokon vonást mutat a Fidesznek a költségvetési tanácsra vonatkozó, múlt hónap végén leszavazott javaslatával, a mostani miniszterelnöki előterjesztés értelmében a testületnek nem lesz közjogi értelemben vett felelőssége és hatásköre sem. A Fidesz és a KDNP képviselői korábban azért javasolták egy független tanács felállítását, hogy a költségvetési politika fegyelmezett, átlátható és ellenőrizhető legyen, ennek elérése érdekében a tanács jogkörökkel is rendelkezett volna. A mostani javaslat ezzel szemben egy olyan újabb testület létrehozását jelenti, amely tanácsadóként működik közre.
A testületbe javasolt Surányi György egyébként a miniszterelnök közeli bizalmasának számít, aki információink szerint a megszorítócsomag kidolgozásában is részt vett. Surányit az egyik legesélyesebbnek tartják a jegybank jövőre megüresedő elnöki posztjára is. Elemzők szerint ugyanakkor Surányi kinevezésének fő kockázata éppen az, hogy a piac szemében kevésbé lenne független a jegybank az ő vezetése alatt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.