Összeomlott egy négyszintes épület helyi idő szerint tegnap reggel New Yorkban, Manhattan East Side részében, a Park és a Madison sugárutak között lévő 62. utcában. Halálesetről lapzártáig nem számoltak be a hírügynökségek, a balesetben öten sérültek meg: négy civil és egy tűzoltó. Nicholas Scoppetta, a metropolis tűzoltóparancsnoka szerint a szerencsétlenséget gázrobbanás okozhatta. A BBC és a CNN tudósítóinak nyilatkozó szemtanúk arról számoltak be, hogy az épület hatalmas robbanás hangjai után omlott össze. A helyi idő szerint 8 óra 40 perckor bekövetkezett szerencsétlenség után több száz tűzoltó érkezett a füstölgő romokhoz. A házban orvosi rendelők, egy szépségszalon és lakások voltak. A szakemberek a romok alól egy embert emeltek ki, akit később Nicholas Bartha néven azonosítottak. A magyaros hangzású nevet viselő férfi orvos és egyben a ház tulajdonosa, ő lakott a felső szinteken. Súlyos állapotban volt, egy másik sérülttel együtt kórházba szállították. A többieket a helyszínen látták el az orvosok. A CNN úgy tudja, a sérült tűzoltót is a mentők vitték el. A mentőalakulatok lapzártakor is a romok közt kutattak, de információik szerint a szerencsétlenség időpontjában egyedül Bartha doktor tartózkodott az épületben. A többi sérült járókelő volt, akikre rádőlt az épület. Egy szemtanú elmondta: a detonáció után három nő mászott ki a romok alól, mindhármukat vér borította. Más két embert látott előjönni az épület maradványai közül a robbanás után. A detonáció erejét több utcányira is érezni lehetett. Mintha földrengés rázta volna meg Manhattant – számoltak be a közelben lakók. Szerencse, hogy a korai időpontban nem kezdődtek meg a kezelések a szépségszalonban – tudta meg a Reuters.
A Fehér Ház szóvivője közölte: vélhetőleg nem terroristák műve a robbanás.
Új repülőgép-hordozót épít Franciaország















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!