Harmadik – egyben utolsó – űrsétáján is túl van a nemzetközi űrállomáson (ISS) vendégeskedő amerikai Discovery űrrepülőgép két asztronautája – adta hírül a BBC. Michael Fossum és Piers Sellers tegnap olyan berendezéseket próbáltak ki, amelyek segítségével az űrben is helyreállíthatók az űrsikló hővédő pajzsának kisebb sérülései. A feladat az volt, hogy rögzítsenek egy kilazult szigetelőelemet. A tesztre azért volt szükség, mert az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) máig nem talált gyógyírt arra a bajra, hogy amikor az űrrepülőgépek felszállnak, rendre megreped a külső üzemanyagtartályt védő hőszigetelő hab, vagy le is válik belőle több darab. Ismeretes, hogy emiatt robbant fel 2003-ban a Földre visszatérő Columbia, s a Discovery múlt keddi indítása után is tapasztaltak kisebb sérüléseket a szigetelésen, noha a NASA szerint ez nem veszélyezteti az űrhajósok biztonságát.
Fossum és Sellers hétfőn is kilépett az űrbe, ez alkalommal kicserélték az épülő ISS hardwaréhez tartozó elemeket, amelyek megfelelő működéséről is sikerült meggyőződniük a földi irányítóknak. A Földtől 350 kilométer távolságban keringő ISS-en tevékenykedő űrhajósok manővereit nagy izgalommal figyelték a mérnökök, mert ha nem tudták volna megoldani a nehéz feladatot, nem indulhatna el az állomásra a következő űrrepülőgép, amelyet a tervek szerint augusztus 28-án bocsátanak fel.
Miként megírtuk, az asztronauták szombaton több mint hét és fél órát töltöttek a világűrben, megjavították az ISS néhány kábelét. A munkát az tette szükségessé, hogy a külső javításoknál nélkülözhetetlen robotkart egy darura szerelve mozgatták, de azt a kábelhiba miatt nem tudták eljuttatni a bázis minden pontjára.
A Discovery a tervek szerint július 17-én landol a floridai Kennedy Űrközpontban.

Közel havi egymilliót visznek haza a 444 újságírói – jól fizet a külföld