Wittich annak ellenére sem beszél a munkavállalók érdekében, hogy az MSZOSZ szövetségi tanácsa csak július 12-én menti fel saját kérésére elnöki tisztéből. A lakosságot súlyosan terhelő megszorítócsomagról Pataky Péter alelnök szónokol majd, aki a konföderáció novemberi kongresszusáig látja el az elnöki feladatokat. Lapunk hiába kereste Wittich Tamást, mint annyiszor, most sem értük el.
*
Szakszervezeti körökben megrökönyödést váltott ki a váratlan fejlemény. Többek szerint nem véletlen, hogy Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter mostanra időzítette Wittich Tamás új megbízásának bejelentését. (Meg nem erősített információnk szerint a miniszter közvetlenül a nagygyűlés bejelentése előtt tudatta Wittich Tamással, hogy ő lehetne a főfogyasztóvédő.) Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a megszorításokról szóló tárgyalásokon az MSZOSZ elnöke látta el a munkavállalói oldal szóvivői tisztét, ezáltal a társadalom előtt ő jelenítette meg a szakszervezetek álláspontját. Nem mutat jól, hogy most, amikor ország-világ előtt ki kellene állni a megszorítások ellen, a legnagyobb szakszervezeti konföderáció elnöke átigazol az állami szférába – hangsúlyozták lapunknak szakszervezeti vezetők.
Mivel a Fogyasztóvédelmi Főfelügyeletet szerint a szociális és munkaügyi minisztérium, a tárca szerint viszont a főfelügyelet az illetékes, nem kaptunk választ arra, hogy Geri István jelenlegi főigazgató milyen körülmények között adja át helyét Wittichnek.
Az MSZOSZ vezetőinek kormányzati szerepbe való átigazolása egyébként szinte már hagyománynak tekinthető. Nagy Sándor 1990-től volt a konföderáció elnöke, és 1992-ben politikai szövetséget kötött az MSZP-vel. 1994-től szocialista parlamenti képviselő lett és megszavazta a bérből és fizetésből élőkre, a nyugdíjasokra súlyos terheket rovó Bokros-csomagot. Nagy Sándor a Medgyessy-kormány idején a MeH területfejlesztési államtitkára volt. Szocialista képviselőként ugyancsak megszavazta a Bokros-csomagot Sándor László, az MSZOSZ következő elnöke. Vezetése alatt a súlyos anyagi gondokkal küzdő MSZOSZ egyebek mellett hétszázezer szórólappal támogatta Medgyessy Péter kampányát. A szocialisták 2002-es győzelmét követően Sándort a közmunkatanács elnöki székével jutalmazták a Kiss Péter vezette munkaügyi tárcánál. Ugyanitt lett politikai államtitkár Kordás László, az MSZOSZ alelnöke. Bár a Medgyessyvel kötött megállapodásuk legfontosabb elemei – a bérek, nyugdíjak felzárkóztatása, a 38 órás munkahét bevezetése,
3-400 ezer új munkahely teremtése – nem teljesültek, az MSZOSZ 2006-ban is a szocialistákat támogatta.
Kocsis Máté: Hogy tessék?? + videó














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!